Elképesztően aktív életet él Keleti Andrea. A táncosnő a munkája és a gyereknevelés mellett ruhát varr, sálat köt és gyöngyöt fűz, de emellett még festegetni is van ideje – tudta meg a Bors. A kreatív anyuka az önálló alkotás mellett a gyerekeit is szereti belevonni a munkába, ezért gyakran készítenek közös festményeket. Andi fontosnak tartja, hogy gyermekei a megfelelő életkorban az éppen aktuális készségfejlesztő játékokat és kreatív hobbikat gyakorolják.
– A lányom, Viki rendkívül élvezi a rajzolást és a festést, ezért nemrég közösen beiratkoztunk egy rajz- és modellszakkörbe, amit mindketten nagyon élvezünk. Hozzám is közel áll a ruhatervezés, hiszen ruhaipari szakközépiskolát végeztem, és Viki is szeret grafikával foglalkozni – árulta el lapunknak Andi, aki többnyire akvarellfestékkel viszi vászonra gondolatait és érzelmeit.
– Eleinte próbálkoztunk olajfestékkel, de nagyon nehezen szárad, ezért az akvarellnél maradtunk. A gyerekekkel többnyire kimegyünk a teraszra, ahol a tájképfestészettel próbálkozunk, számukra egyelőre az a legérdekesebb. Bevallom, én inkább hangulatokat és absztrakt formákat szeretek festeni, melyek egyfajta örömteli lelkiállapotot tükröznek, és vidámságot árasztanak. Mostanában azonban a virágok és a pipacsszerű ábrák is érdekelnek – nevetett Andi, aki keretbe foglalja hatalmas vásznait, majd kiakasztja otthonuk falaira, hogy az egész család gyönyörködhessen bennük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.