Kórházba került az Operett sztárja

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 14. 08:15
Gyúrunk, vazze? Az egész ország megszerette Gálvölgyi János edzőpartnerét, Faragó Andrást, s most is rengetegen drukkolnak neki. Topy ugyanis kórházba került súlyos cukorbetegsége miatt.
Bors

Ki gondolta, hogy a mindig vidám, stramm színésznek bármi baja lehet? Márpedig most nagy a baj. A Bors információja szerint Faragó András jelenleg is kórházban fekszik, ahol szakemberek próbálnak javítani állapotán. A tényt megerősítette a művész is, aki persze humorral teszi elviselhetővé a megpróbáltatásokat.

–A körülményekhez képest jól vagyok, de még lehetne fokozni – válaszolta hogylétét firtató kérdésünkre. – Igaz a hír, a cukorbetegségem miatt kórházba kerültem, de még nem vagyok olyan állapotban, hogy beszéljek róla.

Nem olya­nok most a körülmények, de az már biztos, hogy az embernek nagyon oda kell figyelnie magára. Ha már összeszedtem magam, szívesen beszélek részletesebben a betegségemről, hogy mások is okuljanak, de most legyenek rám tekintettel! – fogta rövidre az Operettszínház tagja, aki egyesek szerint azért kerülhetett kórházba, mert elhanyagolta a betegségét. 

Márpedig a cukorbetegség nem tréfa, súlyosabb esetben végtagok elvesztésével, vaksággal is járhat, de akár kómába is eshet a beteg.  Úgy tudjuk, Faragó esete elég súlyos, meg is műtötték, de még erről sem kívánt beszélni.

A színészért aggódik kollégája, Oszvald Marika is.  – András kórházban van, és nem tudni, meddig lábadozik. A színháztól még nem kaptam jelzést, hogy elmarad valamelyik előadás, nem kizárt, hogy valaki beugrik Topy helyett. Azért remélem, hogy hamar visszatér – nyilatkozta lapunknak a színésznô.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.