Kacsaként mulattatja a gyerekeket Conchita

Conchita Wurst
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 28. 11:45
A “szakállas nő” a kisgyerek között is sztár lehet: Conchita Wurst Disney-mesében kap szerepet. Sőt, hamarosan betolakodik a fürdőszobákba is műanyag játék képében.
Bors

Már nemcsak a színpadon, hanem a filmvásznon és a tévéképernyőn is hódít Conchita Wurts. A “szakállas nő” rövidesen a Kacsamesék című rajzfilmsorozatban tűnik fel – ezt a gyerekműsor német nyelvű oldala jelentette be a közösségi oldalán.

“Új lakó Duckburg-ben! Íme: Conchita Kacsa! Vajon hogyan fogadják majd a többiek, Donald, Daisy és Dagobert?” - szól a portálon a harsány beharangozó, amelyhez már csatolták is a szakállas, hosszú hajú kacsa első képét is.

Természetesen a világháló kettészakadt a hír hallatán: voltak, akik üdvözölték az ötletet, mások pedig már most azzal fenyegetőztek, hogy hosszú évtizedek után lemond a Kacsamesékről, mert nem veszi be a gyomra a transzvesztita kacsa febukkanását.

Természetesen számos szülő is aggódik: hogy magyarázza majd meg gyermekének a szakállas, hosszú hajú, és teltkeblű kacsa létezését? A német Bild című lap Conchitát is szerette volna megkérdezni “mese-ügyben”, a menedzsmentje azonban kitérő választ adott.

– Jelenleg minden időnket a zenére koncentráljuk, és arra, hogy folytassuk a küldetésünket a szerelem, tisztelet és tolerancia jegyében.


 

Így néz ki a kacsa-Kolbács úr

Ráadásként valóban jó esély van arra, hogy a Tom Neuwirth-ként született énekes valóban meghódítja a világot – érdekes módon ugyanis egy másik művész is “kacsaként” szeretné megörökíteni őt.

Az osztrák műanyag fürdőkacsák atyja, Rudolf Doppelbauer szintén Conchitát szemelte ki modellnek következő kollekciójához. A művész korábban Mozartot, Sisi hercegnőt és Sigmund Freudot is megörökítette fürdőjátékként.

Új szavazás: Saunders az első

Újabb komoly nemzetközi sikert könyvelhet el Kállay-Saunders András. Az Eurovíziós Dalversenyen elért ötödik hely után, most a rádióhallgatók és a rajongók szavazatai alapján első lett a magyar fiú dala, a Running, sőt Andrást a legjobb férfi előadónak is megválasztották.

A szavazáson ezúttal nemcsak az európai országok lakói vehettek részt, hanem Észak- és Dél-Amerikában vagy Ausztráliában élők is is. A Running az összes leadott szavazat 8,8 százalékának megszerzésével végzett az első helyen, az énekes pedig a voksok 23,9 százalékát kapta a férfi előadók között. A svájci Sebalter lett a második, az örmény Aram MP3 pedig a harmadik
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.