Hétfőn reggel önként sétált be a főváros VII. kerületi rendőrkapitányságára Nkuya Sonia. Az énekesnő a Borsnak úgy nyilatkozott, sikerült tisztáznia magát, a rendőrség pedig megszüntette ellene a körözést, amely így csak néhány napig volt érvényben.
Emlékezetes: jogerős bírósági határozat szerint Soniának május 5-ig vissza kellett volna juttatnia gyermekét Nagy-Britanniába, de nem tette. Pedig a gyerek apja is kopogtatott az otthonuk ajtaján, ezután került fel a körözöttek listájára.
– A kislányommal töltöttem a hétvégét, és a Borsból értesültem arról, hogy köröznek. Úgy voltam vele, hogy az első adandó munkanapon be is megyek a rendőrségre, és tisztázom a helyzetem. Így tettem – mesélte a Borsnak Nkuya Sonia. – A rendőrségen vallomást tettem, amelyben elmondtam, hogy hol tartózkodunk Annabellával, aki nagyon jól van. Az édesapa is jelentkezett nálam, a lánya holléte felől érdeklődött. Rövidesen őt is tájékoztatom mindenről. A hivatalokban egyébként rendre azt mondják, példátlan és páratlan ez a jogi helyzet, amibe kerültem. De hiszem, lesz majd olyan megoldás, ami legfőképpen a kislányom érdekeit szolgálja –mondta Sonia, aki kérdésünkre megerősítette: ő is úgy tudja, kislánya apja is bent járt a rendőrségen, ráadásul egyidőben vele.
A Bors úgy tudja, Mátyás azért érkezhetett a VII. kerületi kapitányságra, hogy tájékoztassa a rendőröket arról, hogy információk birtokába jutott volt párja és kislánya hollétét illetően. A sors furcsa fintora, hogy eközben Sonia alig néhány méterre tőle, egy másik irodában tett éppen vallomást.
– Úgy tűnik, ez a bírósági határozat nem végrehajtható: papírok nélkül nem viheti ki Sonia a gyermeket, és, ha az apuka át is venné, mi a garancia arra, hogy ő kiviszi? – tette fel a kérdéseit ezzel kapcsolatban dr. Mile Attila, aki örül, hogy sikerült tisztázni a hatóságok előtt is ügyfelét.
Próbáltuk elérni a kislány édesapját is, de Mátyást hiába kerestük, egyelőre nem értük el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.