Ellenségesen fogadták Tóth Gabit

fellépés
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 05. 08:35
Meg kellett küzdenie a közönség szeretetéért Tóth Gabinak. Az énekesnő szombat délután kissé megviselten állt a putnoki színpadra, ahol csak úgy záporoztak felé a megjegyzések.
Sz. B.

Tóth Gabi szombat délután fáradtnak és megviseltnek tűnt, amikor a putnoki közönség előtt színpadra lépett. Az elmúlt napokban villantásával címlapokra kerülő énekesnőnek ráadásul komolyan meg kellett dolgoznia a közönség szeretetéért.

A mindig csinos Gabi a borús időben fekete legginsben és bőrkabátban állt a kisváros alkalmi színpadára, ahol kezdetben nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Az X-Faktor mentora még csak az első dalba kezdett, amikor a közönségből valaki odavetette: „Ez kevés lesz!” Aztán még be sem fejezte az első számot, ami egy Lana Del Rey-sláger volt, valaki megjegyezte, hogy a lánya sokkal jobban énekel. Gabi, látva a sok fürkésző tekintetet, próbálta mosolygósabbra venni a figurát, és egy saját dalt adott elő, amit érezhetően jobban fogadtak az egybegyűltek.

Az elégedetlenkedők persze még ekkor sem fogytak el, Gabi többször a torkához nyúlt a kitartott hangok kiéneklésekor, rögtön meg is kapta a magáét: „Mindjárt elmegy a hangja!” – harsogta valaki a harmadik sorból. Ráadásul nem csak a közönség reakciójával, de a hangtechnikával is végig küzdött az énekesnő. Volt, amikor két mikrofont is kipróbált, amire valaki csak annyit mondott: „Rakd le mindkettőt, és menj haza!”

A sok rosszízű megjegyzés mellett persze örültek, hogy egy igazi híresség is ellátogatott a szlovák határhoz közeli kisvárosba, hiszen mobiltelefonját mindenki fáradhatatlanul tartotta a magasba, és akinek éppen szabad volt a keze, Gabi segítségével próbált tapsolni. Az énekesnő beszélgetett is a közönséggel, kíváncsi volt arra, ki melyik csapatért szorít a focivébén. „Én inkább mindenkinek szurkolok, csak meg nem verjetek!” – mondta a színpadról, mire többen felnevettek. Így a 30 perces hakni végére már egészen kellemessé vált a hangulat. Majd néhány autogram után Gabi sietve távozott a helyszínről.

Az utóbbi időben lelkileg nehéz napokat átélt énekesnőt egy hölgy kísérte el, továbbá egy férfi várt rá a luxusterepjáróban. Munkatársunknak úgy tűnt, mintha a Chryslerben, Markó Robi ült volna, de a sötétített ablak miatt ezt nem lehetett biztosan megállapítani. Mindenesetre ez sem lenne meglepő, hiszen az egykori szerelmesek szakításuk után azt nyilatkozták: jó barátságban maradnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.