– Ágynyugalomra intett az orvos, de csak miután beinjekciózta a derekamat. Körülbelül három évvel ezelőtt jelentkezett hasonló fájdalom először, akkor lumbágóra gyanakodtunk, de most már kezdek megijedni, hogy sérvről van szó – mondta elkomorodva Krisztián, aki a történtek után saját bevallása szerint is pánikba esett.
– A csípőm és a gerincem találkozásánál érzem ezt a borzasztó, nyilalló fájdalmat. Éppen forgattunk, amikor felálltam az ágyról és azzal a lendülettel azonnal össze is estem. Most hetekig kell feküdnöm, de, hogy őszinte legyek, nem is tudnék lábra állni. Olyan fájdalmaim vannak, hogy csak négykézláb tudom elvonszolni magam a mosdóba is. Ha sürgős dolgom akad, a párom tolószékben gurít el a helyszínre. Félek, hogy sérvem van, de attól még inkább, hogy esetleg meg kell operálni. Nehezen viselem a kiszolgáltatott helyzeteket, de szerencsére a párom mellettem áll – mesélte az aggódó Zámbó Krisztián.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.