Celeb

Dráma: minden pénzt elver ÉNB Lali

ozs

Létrehozva: 2014.05.24.

Az Éjjel-Nappal Budapest Lalijára ki­akadtak a szülei, mert a fiuk hó végére rendre eltapsolja az egész fizetését, miközben egy forintot sem ad haza rászoruló családjának.

Szülei szerint Lalival nagyon elszaladt a ló. Elképedve nézik, ahogy nagyobbik fiuk két kézzel szórja a sorozatszereplésért kapott fizetését, miközben szerényen él otthon az egész család.

– Ő is ebben nőtt fel, sose volt annyi pénze, amennyit a sorozatban szerepléssel megkeres. Az a baj, hogy így sincs egy vasa se hó végére, mert mind elveri. Mi látjuk ezt kívülről, de ő nem. Párszor már próbáltuk felvilágosítani, hogy ezzel az életvitellel rossz úton jár, de egyáltalán nem érdekli, hogy mi nem élünk olyan nagy lábon, mint ő – panaszkodott Gyuri, Lali Gyöngyösön élő öccse.

Nem csinált titkot abból sem, hogy testvére nem nagyon ad haza zsíros keresetéből, pedig sokat segíthetne. – Csak az apukánk dolgozik a családból, eladó. Ha meg Lali annyira szórja a pénzt, akkor nekünk is küldhetne belőle, vagy adjon egy havi fix összeget, és mi majd félretesszük. De esze ágában sincs. Pedig ki tudja, meddig tart ez a jólét. Csak néha-néha rendes, akkor is egy-két ruhával segít ki vagy elvisz moziba – mesélte testvéréről szomorúan a három évvel fiatalabb öcs.

Lali tisztában van vele, hogy családja nem nézi jó szemmel tékozló életvitelét, de nem érdekli. – Hedonista vagyok, aki csak a mának él. Lesz…k mindent, ami itt van most pénz, azt egyből élvezni akarom, és látni, mit és mennyit ér. Az utolsó forintig elverek mindent még akkor is, ha hó végén kölcsön kell kérnem. Az éjszakai életben ilyenkor semmi se számít. Viszont a csajok, a nagy körök a bárpultnál viszik is a pénzt rendesen. Szoktam azért haza adni, de amikor elfogy minden zsetonom, akkor visszakérem az otthoniaktól, hogy kihúzzam valahogy a következő fizetésig. Nem vagyok túl összeszedett ember, azt se tudom sokszor, hogy mi van – ismerte be az Éjjel-Nappal Budapest mulatós sztárja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián