Csak augusztusban ölelheti meg apja a kis Katinkát

baba
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 05. 12:45
Kunovics Katinka egész nap babázik. Szülei segítenek neki, az apuka egyelőre csak fotón láthatja a kis Katinkát.
D. K.

A kis Katinka – annak ellenére, hogy nem tervezett baba – igazi boldogság az anyuka, Kunovics Katinka életében. A születése sem volt egyszerű, csak egy nővérke támogatta vajúdás közben az énekesnőt, hiszen férjének a nyár végéig külföldön kell dolgoznia.

– Különösen a szülés utáni három nap volt nehéz. Még mindig fáj a császármetszés miatt a varrásnál, de ez természetes, körülbelül hat hétig érezni is fogom – mesélte az énekesnő. A kislányom 3,5 kilóval és 54 centivel született, s máris látni, hogy a szeme fekete lesz, mint az apukájáé! – büszkélkedett Katinka.

Nem lehet könnyű az édesanyának, hiszen fájdalmait, problémáit párja, a hondurasi származású Fernando csak külföldről, vi­deo­be­szél­ge­té­seik közben tudja enyhíteni. Katinkát csak az édesanyja segíti. A szülei támogatása nélkül nem is tudná elképzelni napjait.

– Keveset alszom, de már kezdek belejönni a napi rutinba. Háromóránként etetés, majd altatás, dédelgetés. A párom is nagyon örül a kislányunknak, de sajnos ő most is hajón dolgozik. Képeket szoktam küldeni neki. Talán augusztusban jön haza hozzánk Fernando – sóhajtozott az énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.