Búcsú: eltemették Kovács Erzsit

Kovács Erzsi
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 10. 08:35
Pénteken végső útjára kí­sér­ték Kovács Erzsit, aki április 6-án, hosszú szenvedés után halt meg. A szertartáson az ellenségeskedô Házibuli Attila és Terry Black is ott volt.
A. T.

Péntek délután, alig húsz perc alatt vettek végső búcsút barátai, tisztelői Kovács Erzsitől a fővárosi Fiumei úti temetőben. Az áprilisban elhunyt énekesnő hamvainál először Bencze Ilona mondott beszédet, majd Soltész Rezső elevenítette fel a néhai pályatárs életútját.

– Már 1950-ben énekeltél. Küzdöttél a karrierért és a boldogságért. Büszkén vállaltad a három év börtönbüntetést a szerelmedért, mert hitted, hogy aztán a boldogság vár, de nem, ő akkor már halott volt. Te pedig kiénekelted magadból a fájdalmat. Sztár voltál, igazi sztár.

Ezt követően a megközelítőleg száz-százötven főnyi gyászoló csoport a ravataltól a kertbe vonult, ahol egy víz­su­gár segítségével szétszórták a nyolcvanhat évesen eltávozott Kovács Erzsi hamvait. Galambos Lajos ekkor elővette trombitáját, hogy az Il Silenzio dallamával vegyen búcsút az elhunyttól. A tömeg gyorsan szétoszlott, és nem sokkal később már csak a koszorúk jelezték, hogy egy fájdalmas, gyötrelmes élet megtért teremtőjéhez.

A gyászolók között ott volt Házibuli Attila is, akit az énekesnő fiaként szeretett, és akivel halála előtt hónapokig pereskedett, miután Erzsi lopással vádolta, ő pedig rágalmazással. Terry Black a gyermekeivel érkezett a szertartásra, ezúttal békében, csendesen tűrték egymás közel­ségét.

A hírességek közül egyébként Medveczky Ilona, Nyertes Zsuzsa, Zámbó Marietta, Juszt László, Klapka György, Koós János, Dékány Sarolta és a Lázár család képviseltette magát a végső tiszteletadáson.

Koós János, Dékány Sarolta és Medveczky Ilona. A pályatársak a 60-as évek nagy sztárja elôtt hajtottak fejet

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.