Az új Amerika kapitány-film egyik sajtótájékoztatóján megkérdezték a sztárt, szerinte mi az elmúlt 50 év legnagyobb popkulturális vívmánya, és erre az volt a válasza: a RedTube. Ami ugyebár egyfajta szex-YouTube-ként működik, vagyis ingyen lehet rajta felnőttfilmes alkotásokat nézni. Ezért – hogy stílusosan fogalmazzunk – vörös posztó a pornóipar szereplőinek szemében, mert szerintük szerzői jogokat sért.
A producerek és a színészek zsebét nyilván érzékenyen érinti, hogy lassan már senki sem ad ki pénzt a filmjeikért, amely helyzet talán a normál színész Jacksonnak sem vadidegen. A 34 éves pornósztár, Catalina Cruz válaszképpen most a Samuel-filmek bojkottjára hívott fel.
– Hollywood vehemensen tiltatkozik a kalózfilmek miatt, de azt helyénvalónak tartja, hogy az internetről ingyen lehessen letölteni pornóklipeket – fogalmazott sarkosan a felnőttfilmes.
A 35 éves Tanya Tate is teljesen ki van akadva, hiszen őt közvetlenül érinti az ingyenes netes tartalom: ő kifejezetten a világhálóra készíti fizetős filmjeit. Úgyhogy felajánlotta Jacksonnak, hogy ha visszavonja válaszát, küld neki egy válogatást saját rendezésű filmjeiből. Azt legálisan élvezheti, teljesen ingyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.