A szerénységgel legendásan hadilábon Aurelio már a ValóVilág 6-ban is gyakran összetűzött lakótársaival, akik nehezen tolerálták faragatlanságát. Úgy tűnik, a „helikopteres fiú” viselkedési problémáin az sem segített, hogy egy hete milliomossá vált, a hétvégén ugyanis balhéba keveredett. Erről egy vérig sértett gyorséttermi kiszolgáló panaszkodott egy közösségi oldalon.
„Aurélio odajött, letette a telefonját, és vigyorgott rám az idióta pofájával, próbált flörtölni meg kóstolgatni. Megkérdezte szeretnék-e vele közös fotót?! – Hát én egy sztár vagyok, engem mindenki ismer! Pontosan tudtam ki ő, de kicsit le akartam törni a szarvát, hogy lehet, mégsem akkora sztár, ha nem mindenki ismeri. Persze ezt teljesen normális hangnemben hoztam tudomására” – ecsetelte a lány, aki ezután az Aurelióval érkezett két másik sráccal is szóváltásba keveredett.
Vitájuk odáig fajult, hogy az étterem alkalmazottja egy tálcával akart nekimenni Aureliónak. Lincshangulat alakult ki a társaság körül, és a hangoskodó valóságshow-hős a haverjaival menekülőre fogta a dolgot. Munkatársunk megtalálta a lányt, aki a levelet írhatta, de megkeresésünkre azt mondta, ő csak a felszolgáló barátnője. Ugyanakkor fontos információkkal szolgált.
– A lány nem akarja, hogy kiléte kiderüljön, mert attól tart, zaklatni fogják a munkahelyén. Fél, hogy megveretik. Én is félnék a helyében, mert az a féreg tudja, hol dolgozik, aztán odaküldi a haverjait, és megvereti, amikor végez – közölte a „barátnô”, akit gyorséttermi kollégái hamar lebuktattak. A nevét említve ugyanis hevesen bólogattak: igen, ő az, akivel Aurelio összebalhézott.
Képünk illusztráció, nem a történet szereplője látható rajta
Lapunk megkeresésére Aurelio elismerte, hogy kínos botrány főszereplője volt.
– A hétvégén valóban betértünk egy étterembe a barátaimmal. Többen felismertek, közös képet is szerettek volna készíteni velem, aminek nagyon örültem. Mint általában mindenkivel, a minket kiszolgáló hölggyel is poénkodtam, ám másokkal ellentétben ő valamiért egyáltalán nem vette a lapot. Biztos nem rám szavazott a fináléban – bagatellizálta az összetűzést Aurelio.
Megoszlik a villalakók véleménye
Teo szerint Aurelio már a Villában is nagyképű volt, pedig akkor még csak elképzelése volt arról, hogy milyen a népszerűség.
– Nem tudom, hogy viselkedik a kinti életben, mert még egyszer sem találkoztunk a játék vége óta, de el tudom képzelni, hogy mekkora arca lehet. A győzelem, gondolom, kihozta belőle a legrosszabbat, most még nagyobb a mellénye. Biztos van igazságalapja. Aureliónak lehetne annyi esze, hogy tudja: őt most elég sokan megismerik az utcán, bármit tesz, annak híre megy. Megtanulhatna viselkedni végre.
VV Zsolt, a jó barát, viszont kiállt a fiú mellett: – Én töltöttem vele a legtöbb időt, amióta kijöttünk a Villából. Véleményem szerint annyi lehet igaz ebből a sztoriból, hogy Aurelióék megpróbáltak vicceskedni, a hölgynek viszont ez nem jött be. Kizártnak tartom, hogy ilyen balhét rendeztek. Aurelio odafigyel arra, hogy milyen a megítélése, nem csinálna hülyét magából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.