Celeb

Parafenomén vette kezelésbe Som Lajost

Bors

Létrehozva: 2014.04.12.

Segítenek a haverok. Som Lajos, a Piramis-együttes alapítója, a neves zeneszerző bioenergiát kap és attól gyógyul. Harasztosi László parafenomén az első alkalommal a zenész szervezetének energiaszintjét negyvenről hatvan százalékra tornászta fel.

Úgy fest, a bioenergiával gyógyító Harasztosi László parafenomén alapvetően segít Som Lajos egészségügyi gondjai leküzdésében. A zenész tegnap megkapta az első kezelését. – A vállát és a lábát láttam el energiával, majd utóbb lemértem, az első találkozásunkat követően Lajos szervezetének energiaszintje negyven százalékról hatvanra emelkedett - újságolta Harasztosi László parafenomén, aki azt mondja, további féltucat kezelés rendbe hozza a zenészt.

– Nem csalódtam a gyógyító Harasztosi Laciban, aki Guinness-rekordokat is tart - emelte ki Németh Nyiba Sándor olimpikon, költő, a De-Pression együttes zenésze, aki régóta segíti betegeskedő barátját, Lajost. Nyiba azt állítja, az első Harasztosi-féle mágikus beavatkozás után látszik, Som újfent elnyűhetetlen lesz, és máris azt tervezi, hogy mikor léphet újra színre.

Németh Nyiba biztos abban, hogy ír még emlékezetes slágereket Som Lajos, amikor ismét egészséges lesz. – Lajos egyik kedvence a De-Pression Hagyaték édesapámnak című dala, de nincs kétségem afelől, hogy Harasztosi és a kozmosz ereje hozzásegíti Lajost ahhoz, hogy újfent a régi életörömmel dolgozzon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715090111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715090111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715090111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria