Király Viktor apja kiakadt fia kiesésén

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 01. 08:25
Az Eurovíziós verseny után A Nagy Duetten sem tudta fékezni indulatait a Király apuka. A nézőtéren ülô család meglepettségét leplezni sem tudta, amikor Viktor és Hajni a döntô felénél, az első körben kiestek.
Sz. B.

Úgy tűnik, a Király család nehezen viseli, ha egy versenyben alul marad. A vasárnap esti A Nagy Duetten ott voltak a szülők és Linda is párjával, a zsűri mögött ülve izgultak és drukkoltak Viktor és Majoros Hajnalka párosának. Bár a versenyzők titkos favoritnak számítottak a műsor alatt, az utolsó adásban a nézők döntése alapján mégis kiestek a végső megmérettetésnél – annak ellenére, hogy végig vezettek.

Sokan meglepődtek, de a legjobban a nézőtéren méltatlankodó Király család. Linda szeme elkerekedett a végeredmény hallatán és az éppen arra sétáló zenei producertől, Bereczki Zoltántól kérték számon a történteket. A körülöttük ülők, akik nem hallották a beszélgetést csak azt láthatták, hogy a családtagok értetlenkednek, a színész-énekes pedig csak széttárta a kezét, nem nagyon tudott magyarázattal szolgálni a csalódott hozzátartozóknak.

A Bors információi szerint a szülők és Linda is sokat háborgott a háttérmunkásoknak. – Egyszerűen csak azt történt, hogy az a páros nyert, amelyiknek kellett. A Kedvesem nem jött be a nézőknek, amit Dobrády is elmondott az értékeléskor: rossz döntés volt. Ráadásul nem is ezt a dalt énekelték volna, utolsó pillanatban cseréltek – tudtuk meg egy stábtagtől.

Emlékezetes, A Dal után – ahol szintén sokéig vezetett, majd alulmaradt a Király fiú – az apa nem fékezte indulatait, a zsűri egyik tagjának esett, majd bocsánatot kért keresetlen szavaiért. Most, A Nagy Duett után szűk nappal Király Tamás már képes volt fékezni indulatait. Tegnap délután ugyanis az apa diplomatikusan nyilatkozott:  – Meg vagyok elégedve a végeredménnyel, ez egy játék – mondta röviden a családfő.

Viktor pedig elfoglaltságára hivatkozva nem kívánta kommentálni a végeredményt, ő a Facebookon köszönte meg a részvételt.  – Nagyon köszönjük mindenkitől ezt a sok szeretetet! Nagyon jól esik, hogy ennyien szavaztatok! Nagyon izgalmas volt ez a verseny. Senki ne szomorkodjon, holnap egy új nap vár! És igazán gratulálok az összes versenyzőnek – írta a szavazóknak közösségi oldalán az énekes.

Kasza Tibor védelmébe vette a Király családot. – Egyik szülő és testvér sem örült volna egy ilyen helyzetben, érthető, ha szomorúak voltak. Viktorral beszéltem az adás után, jókedvû volt és örült annak, hogy benne volt az első háromban. A döntős párosok egyébként briliánsak voltak, ilyenkor szinte már csak egy-két szavazat dönt – tette hozzá az ítész.

Részrehajlás a produkcióban?

Sokaknak feltűnt: amikor a pillanatnyi sorrend megmutatásakor a műsorvezetők szavazásra buzdították a nézőket, nem említett Király Viktorékat. Részerehajló a produkció? – kérdezte a Bors a TV2 sajtóosztályán.

– Szó sincs róla, hogy részrehajló lett volna a produkció, minden páros egyenlő eséllyel indult: a műsor folyamán a műsorvezetők többször elmondták, hogy az összes, még versenyben lévő párosnak nagy szüksége lehet a szavazatokra. A szavazás megállítása előtt hol a Cooky–Hien, hol a Pokorni–Dolhai duó állt az utolsó helyen, akkor ezért hangzott el az ő nevük. A zsűri ráadásul ezen az estén minden párosnak maximális pontszámot adott, ezzel is jelezvén, hogy a döntés a nézők kezében van – mondta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.