Bepillantást engedett a pult mögé a német közszolgálati egyes program (ARD) híradójának egyik arca. Judith Rakers néhány napja kiposztolt a Facebook-oldalára egy fényképet, amelyen az látszik, hogyan vezeti a műsort: míg derékon felül a híradós normáknak megfelelő, elegáns kosztümkabátot visel, a moderátori asztal takarásában farmer és a németek által csak rénszarvascsizmának hívott lábbeli van rajta, hiszen az úgysem „kerül adásba”. (Az északi Hamburgban, ahol a műsor készül, nyilván még nem jött meg az igazi tavasz.)
Fotó: Facebook
„Most már azt is tudjátok, milyen kényelmes a helyzet az asztal alatt” – írta a 38 éves, népszerű Rakers, akit szépsége miatt a műsor neve után csak Miss Tagesschau-nak – Miss Híradónak – hívnak Németországban. A magyar nézők egyébként a 2011-es, düsseldorfi Eurovíziós Dalfesztivál egyik műsorvezetőjeként láthatták hazai képernyőn.
A poszt természetesen jó sok hozzászólást kapott, volt, aki kritizálta, más emberinek nevezte a dolgot, és úgy vélte: az a lényeg, hogy amennyi látszik belőle az kifogástalan, és a híreket is jól mondja. Ezen az sem változtatna, ha papucsot viselne. Valaki egyébként megkérdezte tőle, tudja-e a férje, hogy ilyen szerelésben, szűk farmerben és „plüsscsizmában” indul munkába, és a tévés azt felelte: igen. Ha magas sarkút venne a csőnadrághoz, nem eresztené el egykönnyen a párja.
Egyébként van kollégája, aki hobbitnak hívja, mikor ez a lábbeli van rajta – tette még hozzá Rakers, aki 2005 óta vezeti a közszolgálati híradót. Nálunk ez ugyebár egészen elképzelhetetlen, hacsak nem marad valamelyik politikai oldal egyfolytában ennyi ideig hatalmon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.