Lehetetlen nem észrevenni, hogy az utóbbi időben milyen látványosan kivirult Détár Enikő. A színésznő élete egyik legnehezebb időszakán van túl, huszonkilenc év házasság után szakadt el férjétől, Rékasi Károlytól.
Az új szerelemre viszont nem kellett sokat várnia, a nála tíz évvel fiatalabb Pétert szinte tálcán kínálta fel neki az élet. Egy fellépésén találkoztak, Encinek fájt a válla, és mivel a férfi kiválóan masszíroz, megkérte, hogy lazítsa el. Végül egy raktárban kötöttek ki… Egyéjszakás kalandnak indult a kapcsolat, mégis több lett belőle.
Détár Enikő a Frizbi című műsor felvételén, Hajdú Péter vendége volt. A műsorvezetőnek így beszélt érzéseiről. – Sokat dolgozom, de rendben vagyok. Valóban nehéz időszakon vagyok túl. Sok mindennel együtt, de főleg az új szerelemnek köszönhető, hogy megint ki vagyok virulva – magyarázta felszabadultan. – Nem szeretném sem őt, sem a kapcsolatunk egyéb részleteit megosztani a nagyközönséggel, annyit azonban elmondhatok, hogy a hír igaz, én csíptem fel őt.
Hajdú ekkor arról kérdezte a színésznőt, hogy most boldog-e, Enikő tőle szokatlan visszafogottsággal válaszolt. – Nem hiszek a folyamatos, szakadatlan boldogságban. Abban hiszek, hogy az ember nagyjából rendben lehet önmagával, és vannak tökéletes, boldog pillanatai. Ilyenek voltak eddig is, és vannak most is az életemben. Én ezzel beérem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.