Alekosz új életet kezd: politikus akar lenni

munkáspárt
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 30. 09:45
Az egykori villalakó úgy érzi, eleget dolgozott, most már itt az ideje komolyabb dolgokkal foglalkozni. Az okostojás a jövőben politikával szeretne foglalkozni.
Bors

Alekosz Hajdú Péternek árulta el, többé nem lesz vagyonőr, ugyanis sokkal magasztosabb célt tűzött ki maga elé.

– Harminc évig dolgoztam, most már szeretnék pihenni is egy kicsit. Sok volt, elfáradtam. Mint egyfajta nyugdíjas, úgy próbálok élni és ebben örömömet lelem – vallotta be Frizbi felvételén a Való Világ egykori győztese, aki azt is elárulta, nyereményét a bankban kötötte le és az abból kapott hozamokból él.

Nem csak anyagi helyzetéről, politikai nézeteiről is vallomást tett. Alekosz a Magyar Munkáspártra szavazott és kampányolt is mellettük a választások alatt.

– Írtam egy levelet Thürmer Gyulának, láttam is Facebookon, hogy elolvasta, de még nem válaszolt – ismerte el. – Az első időkben megpróbálkozom a népszerűsítéssel, és ha jól fogadnák, akkor vállalnék bármilyen szerepet a pártban – magyarázta a műsorvezetőnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.