Világító alga mentheti meg Bajor Imre életét

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 19. 07:15
Bajor Imre az életéért küzd, de ha reményei szerint zárul kínai kezelése, hetek múlva már tünetmentes lehet. Legalábbis ezt ígérik kínai orvosai, akik állítják: képesek a rák gyógyítására.
A. T.

Világszínvonalú kezelésben részesül Bajor Imre, aki jelenleg a kínai Kuangcsui városának egyik kórházában küzd a szervezetét megtámadó daganattal. A színművész dúsgazdag milliárdosokat, arab sejkeket, sztárokat és a szintén évek óta a gyógyulásra váró hétköznapi betegeket megelőzve került a kórházi beteglista élére.

Úgy tudjuk, általában két- éves várakozás után jutnak be a programba a páciensek, de a nagybeteg színésszel kivételt tettek. A terápia ára ötmillió forint, amit Imre barátai dobtak össze. A Bors munkatársának sikerült megszólaltatnia a kórház egyik dolgozóját.

– A kutatócsoportunknak magyar munkatársa is van, és mint minden orvosnak, neki is joga van sürgősségi döntést hozni. Úgy tudom, az ő közreműködésével került a programunkba a színész – mondta az ápoló, majd elárulta, hogy konkrétan miből is áll a kínai csodaterápia.

– A kutatóknak sikerült rálelniük egy olyan mélytengeri algára, amelynek kivonatát elfogyasztva a rákos sejtek feltöltődnek fényérzékeny anyaggal. Ezenfelül van egy speciális lámpánk, ez képes átvilágítani a testet, közben az összes rákos sejtben oxigént szabadít fel, rövid idő alatt elpusztítva azokat.

A mélytengeri alga kivonatától a rákos sejtek feltöltôdnek fényérzékeny anyaggal

A férfi szerint felfedezték a tökéletes diagnosztikát, hisz miután a betegeik elfogyasztják az algás folyadékot, egy sötét szobába vezetik őket, és a speciális lámpájuknak köszönhetően azok szervezetében az összes daganatos sejt világítani kezd, így adva átfogó képet a páciens állapotáról.  – A rákos, áttétes sejtek is viszonylag rövid idő alatt felszívódnak. Már sokaknál alkalmazták sikerrel ezt a kezelést, olyanoknál is, akiknek reménytelen volt az állapotuk.

Informátorunktól azt is megtudtuk, hogy ez a technológia milliárdos nagyságrendű összeget ér és egyelőre ugyan csak Kínában alkalmazzák, de már több ország jelezte igényét a megvásárlására.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.