Varga Iza notesz nélkül szétesne

Varga Izabella
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 14. 07:55
Azonkívül, hogy a Barátok közt Balogh Nórája, drámatanárként, coach-ként és egy gyerekszínház művészeként is dolgozik Varga Iza. Szerinte is kész csoda, hogy minderre van ideje.
Bors

Varga Izabellának új küldetése van. A kétgyermekes édesanya az Esztrád Színház rendhagyó, gyerekeknek szóló darabjának megálmodója, főszereplője.

– Az én gyerekeim többször feltesznek néphittel, hiedelmekkel kapcsolatos kérdéseket. Bár a mi családunkban igen fontos szerepe van a hagyományőrzésnek, azért jó néhány kérdésre nem tudtam válaszolni, és feltételezem, nagyon kevés szülő tudna. Ezért gondoltam, hogy remek lenne egy olyan gyermekszínházi előadás, ami játékos formában tanítja a kicsiket a fontos ünnepekre, népszokásokra, népdalokra – árulta el a Borsnak Iza, aki mindemellett drámapedagógiával és coaching-gal, afféle fejlesztési tanács­adással is foglalkozik. Előbbit gyermekei miatt tanulta ki, utóbbit pedig azért, mert egy része mindig is segítő hivatásra vágyott.

Vajon hogyan tud ennyi mindennel foglalkozni?

– Sokszor nekem is csoda, hogy minden programot össze tudok hangolni. Van egy jegyzetfüzetem, amibe mindent felírok, enélkül szó szerint összeomlana az életem – jelentette ki Iza, akinek a legfontosabb a Barátok közt. – A sorozatbeli munkám adja meg azt az alapot, ami mellett kalandozhatok a számtalan, engem érdeklő terület között. Ha Balogh Nóra sokat van színen, akkor kevesebb idő marad ezekre.

 

Tizenhat éve játssza Balogh Nóra szerepét

Ma még egy sikeres színésznek is fontos a több lábon állás, hiszen nem lehet tudni, mikor jön az ember életében változás. Elég, ha azokra a szereplőkre gondolunk, akik már nem tagjai a sorozatnak.

– A szívem szakadna meg, ha el kéne hagynom Nóra karakterét és a stábot, akikkel már tizenhat éve tartozunk össze, és nap mint nap részei vagyunk egymás életének – mondta Iza érzelmesen, aki mindazok fényében, amikkel foglalkozik, biztosan feltalálná magát a Mátyás király téren kívül is. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.