Celeb

Tóth Gabi nem vakságot, hűséget fogadott

Bors

Létrehozva: 2014.03.04.

Szépségverseny sztárpárja lesz Tóth Gabi és Markó Robi. Az énekesnő, aki táncol, énekel és zenét válogat, a párja mellett dolgozik. De nem féltékeny Robira, akit a legszebb nők vesznek majd körül?

Tóth Gabi és párja, Markó Robi is fellépnek egy nívós szépségversenyen. A népszerű táncos páros a Miss International Szépségverseny hazai fordulóját tánctudásával és Gabi énekével színesíti.

– Tavaly még csak besegítettem a szervezésbe Robinak, amikor készítette a lányok koreográfiáját. Idén azonban azzal kerestek fel, hogy válogassak zenéket a műsorhoz, illetve énekes és táncos fellépőként köz­re­működ­jek – örvendezett Gabi, aki annak ellenére sem féltékeny Robira, hogy tucatnyi szépségkirálynő-jelölt veszi majd körül.

– Nem vakságot fogadtunk egymásnak, hanem hűséget. Soha nem voltam féltékeny típus, megbízom Robiban. Mivel maximálisan tisztában vagyok önmagammal, tudom, hogy Robi szeret. Mindketten megnézünk egy-egy szépséget, egy dekoratív nőt, férfit, de tudjuk, hol a határ – szögezte le az énekesnő, aki szerint nem létezik klasszikus szépség.

– A szépség nem attól függ, hogy kinek milyen arcarányai vannak, mekkora az orra, vagy milyen formájú a szája. Az egész megjelenés a fontos, az, hogy milyen a kisugárzás – tette hozzá Gabi.

 

Legszebbek közt

A Miss International egy több mint negyvenéves múltú szépségverseny. Jelenleg 85 ország szépségei vesznek benne részt. – Tavaly Ötvös Brigitta bekerült a tokiói világdöntő öt legszebbje közé – mondta Czeglédi Tamás, a verseny hazai rendezője –, így reméljük, idén a magyar lány még jobb helyezést ért el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992612
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992612
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191381_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992612
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián