Szinetár Dóra nem félti a szerelmét

Szombat esti láz
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 14. 07:45
Zalán és Dóra továbbra sem beszél a kapcsolatáról.
F. F., K. B. V.

Bár Szinetár Dóra és kedvese, Makranczi Zalán is rendelkezik táncoselőélettel, így sem egyszerű dolog alig néhány hét alatt felkészülniük az RTL Klub Szombat esti láz című műsorára.

– Naponta három-négy órát próbálunk Angyal Andrissal, az első pár alkalom arról szólt, hogy felébresszem az alvó izmaimat, de mára már élvezem a táncot – mondta lapunknak Dóra, akinek felkészülésében volt férje, Bereczki Zoltán is segít. – Zoli úgy tud segíteni, hogy amikor esti próbák vannak, és neki épp nincs koncertje vagy színházi előadása, vigyáz a kislányunkra. Ez a legnagyobb segítség, mert tudom, hogy nála van a legjobb helyen – árulta el Dóra.

A műsor pikantériája lesz, hogy Szinetár jelenlegi kedvesével szerepel majd, így fokozott médiaérdeklődésre számíthatnak. Dóra ezt már rutinosan kezeli, de mi a helyzet Zalánnal, aki Práger Kittyvel lép a táncparkettre?

– Sosem titkoltuk a kapcsolatunkat, csak nem akartunk beszélni róla. Ez most sincs másként. Táncolni jöttünk, és azt szívvel-lélekkel meg is tesszük. Ami a műsoron kívül az életünk, az pedig csak ránk tartozik. Zalán amúgy nagyfiú és elég okos ember, nem féltem az újságíróktól sem – jelentette ki Dóra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.