Kiderült, miért lett Medvéje Kate Winsletnek

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 19. 22:45
A színésznő Ellen DeGeneresnek mesélt arról, miért is nevezte el fiát Bear Blaze-nek. Igaz, hogy nem ő az első, de ilyen indoka még senkinek sem volt.
Bors

Kate Winslet Ellen DeGeneresnek magyarázta el, miért nevezte el harmadik gyermekét Bear Blaze-nek (Medve Lobogó tűz)- írja a CNN. A színésznő két másik gyerekét a terhesség közben csak babának hívta, eszébe se jutott nevesíteni őket, amíg nem jöttek világra. "Eszem ágában sem volt elnevezni a gyerekeimet addig, amíg nem láttam őket, nem láttam milyenek" - mesélte.

Bear Blaze-nél azonban más volt a helyzet. Mint kiderült, Winslet életében volt egy Bear becenevű férfi, akinek a vállán bármikor sírhatott, és ez megnyugvást is hozott a számára. Ugyanakkor szerette volna, ha valami más is utal a baba nevében arra, hogy a gyermekének apjával, Ned Rocknrollal ők igenis összetartoznak, ezért tették hozzá a Blaze-t.

A színésznő és férje ugyanis 2011-ben a Karib-tenger egyik szigetén éppen együtt voltak, amikor belecsapott a villám abba a házba, amelyben laktak, A ház Richard Branson' iparmágnás tulajdonában volt. és teljesen leégett, de szerencsére senki sem sérült meg. Hát ezért hívják a fiút Blaze-nek.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.