Hónaljszőrt villantott az egykori gyerekszínész

szőrtelenítés
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 04. 22:00
Guszta vagy sem: Gaby Hoffmann is azok táborát erősíti, akiknek elegük van a szépségipar által formált tömegízlésből és elvárásokból.
Bors

Megvan Önöknek a kötelezően bárgyú magyar címmel forgalomba hozott, 1989-es amerikai vígjáték, a „Belevaló papapótló” (Uncle Buck)? Nos, abban tűnt fel gyerekszínészként Gaby Hoffmann – egyebek közt minden idők leghíresebb gyerekszínészével, Macaulay Culkinnal. A húgát alakította.

Az immár 32 éves Hoffmannt akkor hosszú hajú kislányként szerette meg a közönség, most hosszú hónaljszőrével tűnt fel a fotósoknak, akik a vörös szőnyegen fényképezték Santa Monicában, a „függetlenfilmes” Spirit Awards díjátadó gálán. A spagettipántos ruhában nem lehetett nem észrevenni a burjánzó pamacsot az egyébként nem éppen igénytelenül megjelenő, gondosan kirúzsozott, új, rövid frizurát és drága karkötőt is viselő színésznőn. Vissza a nyolcvanas évekbe?

Nos, a magyarázat egy korábbi megnyilatkozásában keresendő, amiből az derült ki, hogy Hoffmann a természetesség híve: – Az embereknek az a mániája, hogy a színésznőknek szőrtelen, sovány Barbie-babáknak kell lenniük – háborgott tavaly a New York Observernek adott interjújában. – Nem tudják még csak elképzelni sem, hogy vannak emberek, akik másmilyenek akarnak lenni.

 

Megint divat lesz a szőr?

Nyugaton, de főleg az Egyesült Államokban egyre több tini és fiatal nő, köztük modellek, értelmiségiek, művészek, hipszterek hagynak fel az intim borotválkozással, legfeljebb a bikinivonalukat tartják karban.

Ennek egyik oka az, hogy nem akarnak beállni azon nők sorába, akik kényszeresen igyekeznek megfelelni egy ideálnak: annak, amit a divat-, szépség- és pornóipar teremtett az elmúlt két évtizedben, és mint követendőt belesulykolt az emberekbe. Mondván: ha nem így nézel ki, igénytelen vagy.

Másrészt, mert szerintük az intim szőrzet erotikus, hiszen a nemi érettség jele: az különbözteti meg a kislányt a nőtől, a kisfiút a férfitől. Ezzel kapcsolatban szokás emlegetni Japánt példának, ahol mindig is „kötelező elemnek” számított ez a másodlagos nemi jelleg.

A legfanatikusabbak pedig még a hónalj- és lábszőrzetüket is szabadon hagyják burjánzani. Aminek a megítélése aztán már tényleg nagyon gusztus dolga…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.