Hogyan tovább? Ez a kérdés foglalkoztatja napok óta Bajor Imre rajongóit, főleg azok után, hogy a színművész megszakítva külföldi kezelését hazatért Kínából. Az ötvenhét éves Bajor barátai és családja unszolására vágott neki a tengerentúlnak, hogy előrehaladott agydaganatát egy különleges, gyógyulással kecsegtető eljárással küzdje le.
A kezelés lényege abban állt volna, hogy a beteggel egy speciális algakivonatot itatnak, majd az ennek a hatására kirajzolódott daganatsejtekbe, egy még speciálisabb lámpával oxigént juttatnak, melyek ennek következtében felszívódnak. A közel kéthetesre tervezett terápiát azonban váratlanul megszakították, Imre pedig hazautazott. Sikerült utolérnünk annak a kínai kórháznak az egyik munkatársát, ahol Bajort is próbálták gyógyítani, és arra kértük, árulja el, miért nem hatott a színésznél a szenzációs, új kezelési módszer.
– Sajnos a koponyacsonton nem hatol át a speciális fény, így nem lehetett megközelíteni az elváltozást – kaptuk a szűkszavú tájékoztatást a férfitôl. – Tisztességesebb volt nem húzni tovább az idejét és megszakítani az itt-tartózkodását.
Információink szerint Bajor összetört a hír hallatán, de élni akarása győzedelmeskedett az elkeseredettsége felett és szeretteivel máris újabb lehetséges gyógymódok után kutatnak. A „kicsi huszár” jelenleg Balaton-parti házában, Fülén pihen. Egy közeli barátja szerint ugyan a színész próbál bízni az orvostudományban, és vállalna akár egy európai utazást is valamelyik jól felszerelt kórházba, de jelen helyzetben inkább az alternatív terápiák felé hajlik.
A füleiek szerint nagyon bízik egy magyar természetgyógyászban, akit csak csodadoktorként emlegetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.