Hangból nem volt hiány, Radics Gigié például mikrofon nélkül is betöltené a TV2 székházát, Nótár Mary képtelen rosszul énekelni, bármilyen dalt kap. Az amatőrök pedig hozták, amiért százezrek nézik A Nagy Duettet: a rendkívül szórakoztató, fülsértő hamisságukat. A hangok mellett azonban ezen az estén – talán a korai tavasz hatására – előbújtak a jó csajok is, a szereplők közül többen megvillantották tökéletesre formált testüket.
Majoros Hajnalka Király Viktor oldalán énekelte az R-GO egyik legnagyobb slágerét, a Létezem című örökzöldet, amit egy szexi mundérral tett még élvezhetőbbé. Liptai Claudia meg is jegyezte a produkció végén, hogy friss édesanya létére mennyire jó kondiban van.
A villantásoknak ezzel nem volt vége, akkor kezdődtek igazán, amikor Sarka Kata színpadra lépett. Neki tulajdonképpen énekelnie sem kellett volna (igaz, nem is nagyon erőltette), mert miután ledobta magáról az iskolaköpenyt, a stúdióban ülő összes férfi felhördült – Hajdú Péter nem nagy örömére. Kata szexi fekete fűzőben táncolt és dalolt egy iskolapadon, ami a szemnek pezsdítő volt, a fülnek viszont lehangoló. Ő persze sosem akart énekesnő lenni, számára A Nagy Duett izgalmas kaland volt.
Megőrjítette a férfi nézőket Kata szerelése, a hangjára ezek után már senki sem figyelt
– Végig remekül éreztem magam, és boldog vagyok, hogy Juniorral a régi ismeretségünk barátsággá vált, ahogy Maryvel is – nyilatkozta a Borsnak Kata, aki egy cseppet sem volt szomorú a kiesése miatt. – Sok új embert ismerhettem meg közelebbről, akik egyszerűen fantasztikusak. Cserpes Laura, Radics Gigi, Dolhai Attila, Lia, Cooky és a többiek… Összetartó csapat alakult ki, mindenkinek teljes szívvel szurkolok majd minden vasárnap a nézőtérről.
Az este még tartogatott erotikus meglepetéseket, az egyik a Cserpes Laura–Gesztesi Máté duó nevéhez fűződik, ők a másfél perces daluk alatt gyakorlatilag szeretkeztek a színpadi kellékkel, a zsűritagokkal, sőt egymással is. Az énekverseny buja jellegét a vendégként fellépő Szandi leopárdmintás ruhája is kidomborította: a stúdióban ülők véleménye szerint ugyanis keble nagyobbnak tűnt, mint valaha.
A párducmintás ruha jól kiemelte Szandi nőies idomait
Cooky jól rázta
Magyar Michael Jacksonnak tartja magát a rádiós műsorvezető, akit egyebek között jellegzetes akcentusa miatt imád a közönség. Hien párja állítólag már az első találkozásukon szorgalmazta, hogy a repertoárjukban legyen Michael Jackson-dal is, mert kiválóan tudja utánozni. A vágya vasárnap teljesült, Jackót táncolhatott és énekelhetett, amivel óriási sikert aratott. Cooky ugyanis ebben valóban roppant ügyes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.