Az egyik oldal
Már február elején megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Pikali Gerda és Csongrádi Géza válópere. Utóbbi ugyan nem nyilatkozik, egy ismerős azonban azt mondja: a férj válna, ő nem lehet az időhúzás okozója. Két közös gyermekük felügyeleti jogán kívül semmin nem kell osztozkodniuk: a színésznő saját otthonában él, és más vagyoni kapocs, közös vállalkozás sem akadályozza a megegyezést.
De akkor mi lehet a gond, amiért a felek mediátorhoz fordultak? Talán mégsem akar válni a színésznő? Hiszen tudjuk, korábban már kétszer fordultak vissza az utolsó pillanatban. – Ha megegyeznek a felek, két percig tart egy válás – kezdte az ismerős. – Úgy tudom, a mediátor bevonását Gerda kérte, pedig Gézát nem kell megbékéltetni, ő hamar szeretne válni. Számára az a fontos, hogy a fiait továbbra is úgy nevelhesse, ahogyan eddig.
Korábban a Bors megírta, hogy a szülők – bár nem hivatalosan – megegyeztek, heti váltásban nevelik két kisiskolás fiukat. – Főként Gerda volt a családfenntartó, mivel egyfolytában dolgozott, Géza pedig becsülettel nevelte otthon a fiúkat. Ez eddig is megfelelt nekik, így nem értjük, hogy mire megy tovább a huzavona. Gerdának fut a szekér, bizonyára ideje sem lett több, viszont a szülők közti kommunikáció nem a legjobb.
Az ismerős szerint a fő gond, hogy a szülők között nincs párbeszéd, sőt az egyik fél semmit sem tud a gyerekekről, míg azok a másiknál töltik soros hetüket. – Ha az anyukájuknál vannak a gyerekek, fel sem hívhatják az apjukat, így Gézának a srácok mesélnek az élményeikről, amikor újra találkoznak – így az ismerős.
És a másik
Pikali Gerda a Borstól értesült arról, hogy informátorunk állításai szerint ő az, aki állítólag keresztbe tett a férjével való válási szándékának. És bár megegyeztek, hogy nem nyilatkoznak válásukról, most érthető, hogy tisztázza a helyzetet. Gerda szerint egyértelműbbé kéne tenni, hogy a válási papírok aláírása számára nem kérdés, a közös megegyezésben nem jutnak dűlőre. Ez könnyíthetné meg a válást.
– A válás folyamatban van, csak a közös megegyezés feltételeit nem tudom elfogadni, amelyeket ő támasztott. Hiába írtunk neki, nem kaptunk egyelőre válaszokat, kommunikálni pedig nem hajlandó – mondta Gerda. – Nekem a legfontosabb a gyerekeim biztonsága, és úgy nem tudom aláírni a papírt, hogy semmiféle kommunikáció nem létezik apa és anya között, mert a másik oldalról elutasítást tapasztalok.
Pikali Gerda állítja, ő válna, de előtte a fiai helyzetét akarja rendezni Gézuval
Nem tudom, mi történik a gyerekeimmel azon a héten, amikor vele vannak. Akkor vállalható, hogy egy hétig nálam, egy hétig nála legyenek, ha biztonságban tudom őket azon a héten, és következetesen tudjuk őket együtt nevelni. Na, és ez nem történik meg! Az anyagi terheket én viszem. Ezeken is van vita, mert az lenne a korrekt, ha megfeleznék a kiadásokat, de ez eddig sem így történt – magyarázta a színésznő.
Pikali szerint a férfi szinte szóba sem áll vele. – Én anya vagyok. Nem akarom a fiukat elvenni tőle, tudom, apára is szükségük van. Ha a mi szerelmünk már nem is működik, legalább a gyümölcseit, a gyerekeinket tudjuk normálisan felnevelni. Nem hiszem, hogy sokat kérnék tőle! El szeretnék válni, tiszta helyzetet teremteni – így a színésznő.
– A mediátort sem én mondtam vissza. Leszerveztem, de ő az utolsó pillanatban azt mondta, nem jön el. A gyerekek tekintetében pontról pontra szeretnénk megegyezni. És nem arról volt szó, hogy a házasságunk alatt egy kapcsolatot létesítettem, hanem egy tiszta helyzetben került az életembe Rékasi Károly.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.