Dundikáék a befutók A Nagy Duettben

A Nagy Duett
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 29. 07:45
Nem érdekes, hányadik helyen végzünk – hajtogatják A Nagy Duett résztvevői. Valójában mindannyian teljes erőbedobással készülnek a döntőre. Olvasóink már döntöttek, náluk ki a nyerő.
F. Zs., B. P.

Csütörtök délután óta arról szavazhattak olvasóink itt, a borsonline.hu-n, hogy melyik páros nyerje meg A Nagy Duettet. A voksok alapján már az első órákban nyilvánvaló volt, hogy a döntőbe jutott párosok – Hien–Cooky, Pokorny Lia–Dolhai Attila és Majoros Hajni–Király Viktor – közül Dundikáék kettőse a legnépszerűbb. A szavazók 52,7 százaléka őket látná szívesen győztesnek. Dolhaiék 25,3 százalékkal lettek másodikak, Hienék pedig 22 százalékkal bronzérmesek a házi szavazásunkon.

A színész páros nem izgul a döntő miatt: – Boldogok vagyunk, hogy eljutottunk idáig, rengeteg ta­pasz­talatot sze­reztünk. A döntőre úgy készülünk, mint eddig az összes adásra, könnyed finálét szeretnénk, bár a dalaink nem könnyűek – mondta Dolhai Attila. – Nem számít, hogy a dobogó melyik fokán állunk majd.

 

Diamond tudja, ki nyer

Olvasóink kíváncsisága feladta a leckét a Borsban vendégeskedő Diamondnak. A boldogságkutatótól azt tudakoltuk, melyik páros nyeri A Nagy Duett vasárnapi döntőjét: – Mindegyik páros nagyon kitesz magáért. A megérzéseim a Dolhai Attila–Pokorny Lia felállás felé húznak, a kártyalapok azonban egyértelműen Hien–Cooky győzelmet mondanak. A lapok szerint nagy durranással készül az énekesnő és a rádiós. A harmadik helyre Király Viktor és Majoros Dundika kettőse érkezik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.