Debreczeni Zita: nem kell cicifix!

cicifix
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 30. 08:35
Régebben rendszeresen lovagolt, ez is adta az ihletet Debreczeni Zitának az új fotósorozatához.
GYLF

Safari címmel készül a cukormadárkák legújabb kollekciója, Deb­re­czeni Zita pedig a Borsnak az elsők között mutatta meg az erről készült képeit. A modell ezúttal a múltjából is merített ihletet, de továbbra is kitart a természetesség mellett. A férfiak legnagyobb örömére melltartó nélkül is.

– Évek óta fontos és meghatározó szerepe van az életemben a mozgásnak és az egészséges életmódnak. Odafigyelek arra, hogy mit eszem, és mennyi időt fordítok a sportra – mondta a Borsnak. – Régebben már lovagoltam, de most újra beleszerettem ebbe a szuper mozgásformába, ez maximális inspiráció volt ahhoz, hogy az új kollekcióm alapkövei meglegyenek. A földszínek és az idén nyáron olyan divatos nude árnyalatok is szerepet kapnak, de a lenge anyagok is meghatározzák a szezont. Híve vagyok a szolid eleganciának, ez a kollekció ezt tükrözi – magyarázta lapunknak Zita, aki a múlt héten mutatkozott először nyilvánosan a párjával, akivel két éve él boldogan.

Zita az idén nyáron divatos nude árnyalatokat viseli

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.