Bocsánatkérést vár Kovács Erzsitől Házibuli Attila

pereskedés
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 06. 07:55
Áprilisra napolták Házibuli Attila és Kovács Erzsi rágalmazási perét, mert az idős énekesnő gyenge egészségi állapota miatt nem jelent meg a bíróságon.
ozs

A mulatós sztárnak egy hónapot kell várnia a következő tárgyalásig, ahol reményei szerint erkölcsi elégtételt kaphat Kovács Erzsitől, aki azzal vádolta meg, hogy kifosztotta.

– Az újságokban megjelent állításokkal ellentétben sosem tettem olyan kijelentést, hogy én Kovács Erzsi házát vagy ingóságait követelem a sérelmeim feledtetésére. Tisztelem Erzsi pályáját és személyét, a mi ötéves kapcsolatunkra tekintetettel nem ilyen cirkusz árán kellett volna vélt vagy valós sérelmeit felszínre hoznia, egymás közt, személyesen is meg lehetett volna beszélni.

Nem volt célom a bíróságra cibálni vagy bármilyen kárt okozni neki, békés eljárás keretében csak annyit szeretnék elérni, hogy mondja ki: igazam volt, és nyilvánosan kérjen bocsánatot. Remélem az egészségi állapota megengedi majd, hogy eljöjjön a következő tárgyalásra, és pontot tehetünk az ügy végére – bizakodott Attila.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.