Bajor Imre nevet önmagán

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 26. 07:25
Jó hírek érkeznek Füléről! A színész a kezelések hatására fizikailag kicsit jobban van, és lelkileg is erősebb lett. Állítólag újra viccel, egyre többet nevet, és nagyon bízik a gyógyulásban.
Munkatársunktól

Barátai szerint feltűnően javult a nagybeteg Bajor Imre kedélye. Az agydaganattal küzdő színészt a meghiúsult kínai kezelés után otthonában, Fülén ápolják. A jelek szerint nem volt teljesen hatástalan az eddigi kezelése, mert a színész a napokban kifejezetten jól érezte magát. A hozzá közel állók úgy vélik, jobb közérzetéhez az is hozzájárul, hogy végre elfogadta, hogy beteg.

– Csak az képes felvenni a harcot a betegségével, aki elfogadja a helyzetét – mondja Imre egyik legközelebbi barátja. – Tapasztalatból mondom, hogy aki meghallja az orvostól, hogy súlyos beteg, az elején elutasítja a betegség létezését, és ezzel együtt a kezelést is. Idő kell, hogy feldolgozzák az új szituációt, aztán el kell fogadniuk, hogy végül felvehessék a harcot a kór ellen. Imre összeszedte magát, és minden erejével gyógyulni akar.

Bajor hozzáállásának köszönhetően mintha javult volna az állapota.  – Voltak hetek, amikor mi is rettenetesen aggódtunk Imréért – nyilatkozza a barát. – Most azonban reménykeltő a helyzet. Imre egész jókedvű, megint viccelődik, és sokat nevet. Testileg persze nagyon gyenge, még a leghétköznapibb dolgokban is segítségre szorul, de azt gondolom, ha újra képes nevetni és főleg magán, az igazán jó hír.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.