Woody Allen reagált a pedofilvádra

Woody Allen
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 08. 13:00
A rendező szerint teljesen egyértelmű, hogy nem követte el a szörnyű tettet, és ezt már többen is bizonyították. Bosszú áll a háttérben.
Bors

Pont egy hete hozta le a New York Times Dylan Farrow nyílt levelét, amely nem másról szólt, minthogy a Woody Allen hol, mikor és hogyan molesztált 21 évvel ezelőtt. A lány azzal magyarázta a levél megírásának okát, hogy a rendező esélyes egy újabb Oscarra.

A vádakra most reagált Allen, aki azt is közölte, soha többé nem fog megszólalni ezzel az üggyel kapcsolatban, mert így is sok ember szenvedett a hazugság miatt. Továbbá, mint írta, a vádakon minden racionális ember átlát, hiszen alaptalanok - írta a New York Timesnak.

A rendező szerint Mia Farrow próbálja ismét lejáratni, mert annak idején szakított vele, amit azóta sem bír kiheverni. Ráadásul a molesztálás időpontja a lány szerint akkor történt, amikor egy tucat ember volt a család házába, ráadásul kapcsolatuk elején voltak, és épp készült feleségül venni Farrowot.

Allen ráadásul már átesett egy hazugságvizsgálaton, a gyereket pedig orvos is látta, és mindkettő eredménye tisztázta. A kislány pedig korábban nem állította, hogy molesztálta volna a rendező, de miután anyjával elment fagyizni, megváltoztatta a "vallomását".  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.