Szerelme nélkül ünnepelt Kállay-Saunders

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 24. 09:45
Tolvai Reni annak ellenére, hogy négy éve él boldog párkapcsolatban Andrással, egyszer sem szurkolt A Dal alatt a nézőtéren, szombat este például a barátaival bulizott.
Bors

Kállay-Saunders András álma teljesült: harmadik próbálkozásra sikerült kijutnia az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére. Szoros versenyben ugyan, de Running című saját szerzeményével maga mögé utasította a nagy ellenfelének tartott Király Viktort és a műsor nagy felfedezettjét, Bogit is.

A siker örömét beárnyékolhatja, hogy az énekes a múlt év májusában verekedési ügybe keveredett a Hajógyári-szigeten, s emiatt jelenleg is nyomozás folyik. András feje felett Damoklész kardjaként lebeg: akár nyolc év börtönre is ítélhetik, ha bűnösnek találják.

Az, hogy ez a tény befolyásolja-e András koppenhágai esélyeit, azt egyelőre nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy szerelme, Tolvai Reni elkíséri-e a végső döntőre. Reni ugyanis annak ellenére, hogy négy éve él boldog párkapcsolatban Andrással, egyszer sem szurkolt neki a nézőtéren, szombat este például a barátaival bulizott.

András mindenesetre nem kesergett emiatt. - Megígérem, hogy a jövőben sokkal többen fogok mosolyogni, büszkék lesztek rám - mondta a sajtótájékoztatón.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.