Leszbiszerelem éli csak túl a villát - a VV nagy párjai

dráma
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 20. 14:00
Születhet-e igazi szerelem két valóságshow-hős között? Bár a kérdés nem szokatkan, mégis kevés olyan alkalom volt, mikor két játékos a villa falain kívül is folytatta kapcsolatát. Pedig voltak ígéretes próbálkozások, ezeket gyűjtöttük most össze. Szavazzon, melyik szerelem volt a legelsöprőbb!
S.G.

A ValóVilág 2001-es indulása óta már számos bimbózó és kifejlődő szerelemnek lehettünk tanúi, még sincsenek sokan, aki megtalálták az igazit a RTL Klub műsorában. Pedig voltak nagy remények minden szériában. Eddigi tapasztalataink alapján megpróbáljuk előrevetíteni, van-e esély arra, hogy Simon tényleg feleségül vegye Charoltte-ot a műsor után, Zsolti és Dorka hosszútávon húzzák-e majd egymást, és mi sülhet ki az Aurélió, Teo, Zsófi szerelmi háromszögből.

A szuper szerelmi drámák Ágival és Lorenzóval kezdődtek az első szériában. A két járékos az esetek többségében csak marta egymást, ráadásul mindkettőjüknek volt párja a villán kívül is. Kiesésük után megpróbáltak együtt maradni rövid ideig, de ami a bezártságban sem működött, kint sem, így hamar véget ért a románc. Lorenzo végül feleségül a ValóVilág előtti csaját.

Az első évad szintén nagy reménysége volt a Leslie-Nóri páros, akik ugyan soha nem szexeltek, de rengeteget csókolóztak a kamerák előtt. Azzal, hogy Leslie összejött a Zsebbombázóval, jól arcul csapta a nézőket, akik addig azt hitték, a tánctanár meleg. A kinti életben a heves villaszerelem hamar elhalt a két játékos között.

Ágica és Leo sorsára jutnak Dorkáék?

A folytonos drámázás és macska-egér harc fenntartásának koronázatlan királyai Ágica és Leo voltak, akik állandóan izgalomban tartották az olcsó szappanoperára éhes nézőket. A két játékos annyira elmerült az érzelmi kínzásában, hogy még a villán kívül is megpróbálták megkeseríteni egymás életét, de a kapcsolat nem tartott sokáig. Leo a műsor után még azt is bevallotta, kezdetben csak taktikából színlelt szerelmet a lány iránt. Az igazi érzelmek csak később jöttek.

Azonban olyanra is volt mér példa, hogy két játékos a verseny folyamán szakított egymással. Ilyen volt a negyedik széria Jerzy és Gigi párosa. A szerelmesek nem nagyon tudták eldönteni, hogyan éreznek egymás iránt, így végül a srác kitette Gigi szűrét. Vélhetően a nézők nem bánták a döntését, hiszen Jerzy a döntőig vitte.

Két szék meg a pad

Aurélió nagyon próbálkozik a szerelmi háromszög kialakításával. Azonban az érzékeny fiú, Zsófi és Teo története egyelőre a közelébe se érhet a villa eddigi legnagyobb többszereplős szerelmi drámájához, a Cristofel-Veronika-Péter ügyhöz.

A permanens duckface-szel rendelkező lány és a kubai macsó lángoló szerelmébe Péter avatkozott be, aki szemet vetett Veronikára, aki pedig nem nem állt ellen sziklaszilárdan a gaz csábítónak. Ez a villán belül és kívül is sok konfliktust okozott. Cristofel és Veronika a RTL Klub berkein kívül is folytatták a kapcsolatukat, azonban mikor a forróvérű srác nem bírt uralkodni magán és megverte a lányt, a viszonynak vége lett.

Akiknek bejött a villarománc

Meglepő módon a legtartósabbnak Kismocsok - VV második széria - és Rita szerelmi kapcsolata bizonyult. Bár Rita még heteroként került a villába, onnan már leszbikusként távozott Kismocsok oldalán, akivel a műsor után négy évig voltak együtt. A lányok összeköltöztek, közösen akartak gyereket vállalni és még a Hustler címlapján is pózoltak meztelenül. Eddig ők voltak, akik a leghosszabb ideig kitartottak egymás mellett és sikerült a kinti világban valódi párkapcsolatot fenntartaniuk.

VV Attila és Kinga kapcsolata ugyan nem tartott nagyon sokáig a műsor után, azonban annál tartalmasabb volt. Senki nem tudja pontosan, hogy mennyi ideig volt együtt a pár, az viszont biztos, hogy átlagos szerelmesekre jellemző dolgokat csináltak együtt. Utaztak, vásárolgattak, buliztak, kapcsolatuk pedig nagyjából másfél évvel a VV 5 fináléja után, 2013 novemberében ért véget. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.