Mindenkit meglepett, hogy a legnépszerűbb szereplőt hazazavarták a Való Világ nézői. Simon vesztét egy durva veszekedés és tettlegesség okozta: csütörtök este nekiment Vikinek, és letépte róla a pólót. Sokakban keltett az is ellenszenvet, ahogy a villába költöztetett állatokkal bánt.
Simon a szabadulása után sem nyugodott meg, lapunk munkatársával meglehetősen paprikás hangulatban beszélgetett. – Kipróbálni mentem be dolgokat, stratégia nélkül – kezdte. – Már az első nap tudtam, hogy a villában a „szopsz vagy boksz” elve uralkodik. Nagy játékos vagyok, aki vagy nagyot nyer, vagy nagyot bukik.
Amikor szembesítettük azzal, hogy a legkevésbé sem nagy játékos, aki ilyen bután esik ki, iszonyú haragra gerjedt. – Nem viselkedtem rosszul az állatokkal és Vikivel sem, tízből négy ember ugyanígy reagált volna, ha egész nap provokálják – emelte fel a hangját. – Nem vagyok nőverő, nincs miért bocsánatot kérnem – kiabálta a telefonba, majd Charlotte-ra terelte a szót.
– Az ösztönök győztek fölöttem akkor is, amikor Vikivel összevesztem és Charlotte-tal való kapcsolatomban is. Nem találtam bent az egyensúlyt, viszont megtaláltam az igazit. Csak remélni tudom, hogy ő nyeri meg a játékot, bár ha őszinte akarok lenni, erre nem sok esélye lesz. Krasznai Tünde sem nyerte meg az X-Faktort.
A beszélgetés ezen pontján megkérdeztük Simont, hogy hallott-e szerelme, Charlotte előéletéről, de ezt a kérdést elengedte a füle mellett. – Mindenképp el szeretném jegyezni Charlotte-ot, Valentin-napon akartam gyűrűt húzni az ujjára – mondja a bogaras játékos. – Nem a műsor miatt teszem, őszintén szeretem, vele akarom leélni az életemet. Várok rá hűségesen, míg kijön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.