Megkezdődött tegnap reggel a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Pikali Gerda és férje, Géza válópere. A felek természetesen külön, de a körülményekhez képest viszonylag vidáman érkeztek a tárgyalásra. Bevonultak ügyvédeik kíséretében, aztán hamarosan, alig fél óra múlva már jöttek is ki. Első körben ugyanis az ilyenkor szokásos békéltető tárgyalás zajlott, amikor is a bíró megpróbálja elhatározásuk megváltoztatására bírni a feleket.
Ha ez a helyszínen nem sikerül, akkor kötelező kivárni harminc napot. Ha ez idő alatt sem békülnek ki a felek, akkor tűzhetik ki a következő tárgyalást. Pikaliéknál is feltehetően erről lehet most szó, hiszen a tárgyalást követően Gerda, férje és ügyvédeik a bíróság folyosóján egyeztettek a jövőről. Persze, aligha valószínű, hogy békülne az a házaspár, amelynek egyik tagja rendőrt hívott a másikra, iskola előtt veszekedtek…
– Ez a harmadik nekifutásunk, ami a válást illeti – emlékeztette munkatársunkat a színésznő a korábbi kísérletekre, amelyek végül béküléssel záródtak. Most azonban erre aligha kerül sor: Pikali Gerda Rékasi Károllyal, kollégájával él.
A Bors úgy tudja, a pár mediátorhoz fordul, akinek a segítségével talán sikerül rendezni a nézeteltéréseket. Ha ez csakugyan így lesz, akkor úgy is kimondhatják a válásukat, hogy a felek előtte mindenben – gyerekek elhelyezéséről, vagyonról – megegyeznek.
Gerda, ahogy kilépett a tárgyalás után a folyosóra, nem hazudtolta meg magát: mint vérbeli színésznő, inkább a Madách Színház-béli premierjéről beszélt, mint a bent elhangzottakról.
– A Kézről kézre darabban Francine szerepében este két alkalommal bontják fel a házasságomat. Az is lehet, hogy ez így, a mai napra eső három válásom már rekord?! – tette hozzá hatalmasat nevetve. – Mindenesetre a színpadon ezeket a tapasztalatokat már csak azért sem kamatoztathatom, mert jelenleg teljesen más a szituáció – majd hozzátette: – A fiaim, Barni és Marci sokat segítettek a szövegtanulásnál, szeretik színessel kijelölni a szerepeimet.
Munkahelyi szerelem
Géza 2003 tavaszán, a TV2 Big Brother című műsorában tűnt fel, majd gyakornokként foglalkoztatta a csatorna reggeli műsora. Itt ismerkedett meg Pikali Gerdával, szerelmüket házasság követte, és két gyermekük is született.
Tavaly májusban Rékasi Károly és Détár Enikő közleményben jelentette be: válnak. Ezt követően a Bors már elsőként írt arról, a szakításhoz köze lehet Gerdának is. Ezt végül csak októberben, egy újabb közleményben ismerte el Rékasi, akivel a színésznő azóta is boldog párkapcsolatban él.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.