Nagy fájdalom egy anya számára, ha boldogtalannak kell látnia a gyermekét. Pécsi Ildikónak most sajnos ezt a keserűséget kellett megélnie, kell feldolgoznia. A Kossuth- és Jászai-díjas érdemes és kiváló művésznő fia, Szűcs Csaba ugyanis húsz év után – a Kiskegyed információi szerint – elválik feleségétől, Pártos Csillától.
A szerelmeseket korábban igazi álompárként emlegette a sajtó. Az akkor még revütáncosként dolgozó Csillát először Ildikó pillantotta meg, és már akkor érezte, kitűnő választás lenne a barna szépség a fia számára. Ezt követően a fiatalok egy tévéműsorban találkoztak először, ahová Ildikó hívta meg a fiát és a menyeként kiszemelt Csillát. A fiatalok szinte azonnal egymásra találtak, szerelmük legendás és példaszerű volt.
A megismerkedés után Csilla és az anyósa közt is igazi baráti viszony alakult ki, ám 2008-ban sorsdöntő esemény következett be a család életében: Csillánál úgynevezett autoimmun-betegséget diagnosztizáltak az orvosok. A táncos-műsorvezetőnő chili jógája és egyéb módszerek segítségével gyakorlatilag legyőzte a betegséget, ám a gyógyulásnak ára volt. A kór nem csak testileg, de lelkileg is megviselte Csillát. Elidegenítette férjétől és fiától, sőt még anyaként szeretett anyósától is.
A családi béke azóta ugyan helyreállt, ám Csilla és Csaba házassága már menthetetlenné vált. A döntés mögött egy, a családhoz közel álló barát szerint nincs harmadik fél. A művésznő számára azért is rendkívül megrázó és felkavaró fia zátonyra futott házassága, mert ô a férjével, Szűcs Lajos volt labdarúgóval több mint negyven éve él boldog házasságban.
„Nekünk is nagy fájdalom, hogy míg mi a napokban ünnepeljük 45. házassági évfordulónkat, addig a fiunknak nem egy életre szólt a boldogsága gyermeke és édesanyja mellett” – olvasható a Kiskegyed hasábjain. A Bors megkérdezte a kapcsolat létrejöttében egykor kezdeményező Pécsi Ildikót, aki nem kívánt nyilatkozni fia és menye kapcsolatáról. Érthetô, a színésznô képtelen visszatartani a könnyeit, ha e téma szóba kerül.
Lapunk Pártos Csillát is felkereste, azonban a táncosnő lapzártánkig nem reagált hívásunkra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.