Celeb

Csala Zsuzsa halála: valakik máris pakolnak a házában

Kósa-Boda Vera

Létrehozva: 2014.02.23.

Évek óta súlyos gerincsérvvel küzdött a Jászai Mari-díjas színésznő, végül mégis agyvérzés végzett vele. Barátai szerint már nem akart élni, feladta a küzdelmet. Egy kórház intenzív osztályán hunyt el a generációkat szórakoztató komika, Duna-parti házánál szombaton szokatlan mozgolódást tapasztaltunk.

Az utóbbi években csapások sora érte: bezárt imádott Vidám Színpada, három éve rajongásig imádott kutyája is elpusztult, tavaly tavasszal elöntötte az ár budakalászi házát, három hónapja pedig nővérét is elvesztette Csala Zsuzsa.

Nem csoda, ha a 80 éves komika a súlyos anyagi gondok közepette, tragédiáktól sújtva egy ideje maga is lemondott az életről. Bár a színpadon állandóan bohóckodott (tavaly őszig még játszott is), életében már semmi boldogságot nem talált, magányos volt, s ezen a magányon már kollégái, barátai sem tudtak enyhíteni.

Csala Zsuzsa életének 81. évében péntek este, kórházban hunyt el. Másfél hete egy agyvérzés miatt intenzív osztályra került, ám a vizsgálatok közben kiderült: sokkal nagyobb a baj, mint arra bárki is számított volna. Zsuzsa ugyanis valamikor a közelmúltban két szívinfarktust is elszenvedett, amiről senki, még talán ő maga sem tudott.

Betegsége eleinte még így is könnyű lefolyásúnak tűnt, mindenki bízott felépülésében, ám a színésznő szervezete feladta a küzdelmet. A nemrégiben újjáalakult Vidám Színpad társulata saját halottjának tekinti legkedvesebb színésznőjüket.

– Zsuzsa fantasztikus személyiség volt. Ugyan a színpadig tolószékben kellett elhozni, de fent a pallókon olyat táncolt, hogy a fal adta a másikat – emlékezett kollégájára Straub Dezső, aki azt is elárulta: a legjobban azt sajnálja, hogy nem tudott elköszönni barátjától, ugyanis az intenzív osztályra nem engedtek be senkit az orvosok.

Nyertes Zsuzsa szerint a színházi világ a legnagyobb komikáját vesztette el péntek este. – 30 éve kerültem a Vidám Színpadhoz, s szinte kivétel nélkül mindig ő alakította az anyukámat a színpadon. De nem csak ott volt az anyukám, az életben is sokkal több volt nekem, mint barát és pályatárs. Sokat voltunk együtt, vásároltunk, beszélgettünk – mesélte könnyeivel küszködve Nyertes, aki szerint Csala Zsuzsa halálához nem csak a szervi problémák járultak hozzá. – Zsuzsa akkor halt meg, amikor széthullott a Vidám Színpad a Révay utcában, azóta nem találta a helyét.

Csala Zsuzsa egyébként évek óta nagy fájdalmakkal élt, az utóbbi időkben már csak bottal vagy tolószékben tudott közlekedni. A színpadról azonban még ekkor sem tudott lemondani: egészen tavaly szeptemberig játszott.

Meg kellett volna műteni, de erre már 79 évesen sem vállalkozott. Akkor így nyilatkozott lapunknak: – Már jó ideje meg kéne műteni, az ismerőseim közül, akik látják, mennyire szenvedek, azok is folyton azzal nyaggatnak, hogy feküdjek be gerincműtétre. Hetvenkilenc éves vagyok, már nem akarok ilyeneken keresztülmenni, inkább együtt élek a fájdalommal életem végéig.

Én úgy vagyok, mint Petőfi, nem ágyban, párnak közt akarok meghalni. Nem vagyok már fiatal, lehet, hogy a szívem ott állna meg orvosi beavatkozás közben. Minek egy műtőasztalon meghalni, ha már menni kell, akkor inkább a színpadon szeretném kilehelni a lelkem – magyarázta akkor elkeseredve a színésznő, aki annyira komolyan gondolta, amit mondott, hogy bár járni is alig tudott már, elvállalt minden fellépést. Mégpedig úgy, hogy előtte fájdalomcsillapító injekciókat kapott.

Különös mozgás a házban

Szombaton kimentünk Zsuzsa budakalászi házához, ahol nyugalom és békesség helyett legnagyobb meglepetésünkre élénk és szokatlan mozgolódásra lettünk figyelmesek. A színésznő kétszintes háza előtt három autó is állt, ám azt nem tudni, kik és mit kerestek az elhunyt házában fél nappal a tragédia után.

Meglátva kollégáinkat egy idősebb úr jött ki a teraszra, s kiabálva sürgette távozásunkat - ő Zsuzsa „intézője”, aki már legalább 20 éve élt együtt a művésznővel, segítette, rendezte a dolgait, és bevásárolt neki.

A mozgolódás azért is szokatlan, mert általában haláleseteknél nem szoktak még a rokonok sem ilyen hamar bemenni a házba és nézelődni, mert egyrészt ezzel meg szokták várni a temetést, másrészt pedig csak a hagyatéki eljárás rendelkezik arról, hogy mi legyen az elhunyt javaival. A komikának egyébként tudomásunk szerint két élő rokona van, egy unokahúga és egy unokaöccse.

Kertésznek készült

Csala Zsuzsa 1933. július 9-én született, eredetileg kertészmérnöknek vagy építésznek készült. Gyermekkorában két nővérével versenyszerűen úsztak, 16 évesen került közel a színjátszáshoz, amikor egy gimnáziumi előadáson felfigyelt rá Pártos Géza, a Madách Színház akkori főrendezője.

Ezután jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahonnan harmadévesen eltanácsolták, amiért kifigurázta egy tanárát. Később tagja volt az Állami Déryné Színháznak, az egri Gárdonyi Géza Színháznak, a Vidám Színpadnak és kedvelt vendége volt a Budaörsi Játékszínnek és a Rádiókabarénak is.

Számos színházi és tévés szerepet kapott, filmen a Nosztoly fiú esete Tóth Marival, a Nem szoktam hazudni, valamint az És akkor a pasas című alkotásokban láthatta a közönség. Csala Zsuzsa 1974-ben Jászai Mari-, 1986-ban Érdemes művész, 2007-ben pedig Marton Frigyes-díjat kapott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989911
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989911
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián