Berki szerenádot adott Pamelának

szerenád
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 19. 07:55
Berki Krisztián szerenádnak álcázott Gáspár Laci- koncerttel kedveskedett Pamelának és magának. A felek nem békültek ki, a férfi ugyanis a kocsiból sem volt hajlandó kiszállni az eső miatt.

Meglepő fordulat Berki Krisztián és Hódi Pamela szerelmi civódásában: a férfi szerenádot adott gyermeke édesanyjának. Persze a maga módján, így sejthető, hogy nem borultak egymás nyakába.

– Összefutottam Lacival, és egyszer csak beugrott a szerenád ötlete – mesélte a Borsnak az Édes élet sztárja. Elmondásából az is kiderült, hogy rajong a volt megasztáros A szeretet él című daláért. – Imádom Gáspár Lacit és ezt a számot, ezért szerettem volna élőben hallani. Jó apropónak tűnt erre a szerenád ötlete – vallotta be a sportoló, aki az exkluzív koncertélmény mellett egy békülést is bezsebelhetett volna, ha kicsit kedvesebb Pamelával.

– Nem szálltam ki a kocsiból, mert esett az eső, a volán mögül hallgattam a szerenádot. Pamela ezt zokon vette. De ez mondvacsinált probléma volt, tudta, hogy nem szállok ki. Nemcsak Pamela, Gáspár Laci is több lelkesedést várt a volt Fradi-vezértől.

– Nem ez volt az első alkalom, hogy felkértek ilyesmire. Jobban szeretem, ha részt vesznek a meglepetésben, főleg, ha békítő szándékú a zenélés – elmélkedett az énekes, akinek fogalma sem volt arról, hogy Berkinek esze ágában sincs békülni. – Nekem az volt a lényeg, hogy lássam Berki Natasa Zselykét, mert nagyon hiányzott. Egy napot együtt tölthettem vele, amiért megérte az egész felhajtás – mondta az apuka. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.