Továbbra sem beszél egymással Berki Krisztián és Hódi Pamela, sőt kifejezetten úgy tűnik, egyikük számára sem fontos a békülés. Az eddig tökéletesnek tűnő pár kapcsolatában valami megváltozott. A korábbi harmóniát és egyetértést felváltotta a féltékenység, és egymást érik a nagyobbnál nagyobb viták. Legutóbb, ahogy arról a Bors is beszámolt, egy leleplező fotó szította köztük a tüzet. A képet Pamela egyik ismerőse készítette a sportolóról és egy titokzatos hölgyről.
Az anyuka azt sem várta meg, hogy Krisztián hazaérjen, összepakolt és szó nélkül lelépett a kis Natival. A szülők azóta sem beszélnek, sőt Pamela nem hajlandó egy műsorban szerepelni gyermeke apjával, ezért a szexi anyuka és kislánya életét az Élet show-jában követhetik tovább a nézők.
– Ez az egy, aminek örülök, és ez a TV2 részéről is egy hatalmas gesztus, hogy Pamela nélkülem is forgathat. Ezáltal saját bevétele lesz, és nem a családi kasszából vesz el – mondta el a Borsnak Berki. A keményfejű hírességnek állítólag csak a kislánya hiányzik, így legközelebb akkor keresi majd Pamelát, ha Natasát szeretné látni. Az egykori modell anyai kvalitásait a vita ellenére nem vonja kétségbe a férfi.
– Anno tudtam, hogy ő az a nő, akitől gyermeket szeretnék, mert bármi történik kettőnk között, nála jó helyen lesz a pici. Ő úgy neveli, ahogy kell – válaszolta a volt Fradi-vezér, aki a jelek szerint nem dőlne a kardjába, ha valóban nem békülnének ki.
– A mostani viselkedésével elgurította a pöttyöst. Ő az első számú nő az életemben és az is marad, hiszen a gyermekem anyja, viszont nagyon megváltozott, a terhesség óta nem tudja azt a biztonságos, kiegyensúlyozott hátteret biztosítani a kapcsolatunkban, mint azelőtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.