Weisz Viktor apuka lesz

apaság
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 15. 16:45
A Voice egykori versenyzője nagyon várja már születendő gyermekét, és a a vizsgálatokra is boldogan elkíséri állapotos kedvesét.
Bors

Weisz Viktorról a Voice című tehetségkutató óta keveset hallani, ám ez nem azt jelenti, hogy mind ez idáig tétlenkedett, hiszen nemcsak hogy saját dalain dolgozik, de hamarosan apai örömök elé néz.

– Kicsit felgyorsultak kö­rü­löt­tem az események. Mióta összejöttünk Szandival, szinte el sem szakadtunk egymástól – áradozott lapunknak Viktor. – Valahogy a klasszikus együttjárás kimaradt. Nyáron a Balatonnál laktam, hogy közel legyek a fellépéseim helyszíneihez. Akkor lett szorosabb a kapcsolatunk, mert ő is ott volt velem. Amikor visszajöttem Budapestre szeptember elején, Szandi már hozzám hozta a cuccait, és karácsonykor a kezét is megkértem – árulta el a zenész, aki nagyon várja gyermekét.

– A látszat ellenére megfontolt pasi vagyok, és ennyire régen akartam már valamit. Örülök, hogy családunk lesz, és bár tizenegy év a korkülönbség közöttünk, úgy érzem, megérkeztem – újságolta boldogan Weisz Viktor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.