VV Dorka: hülyére veszem a pasikat

ValóVilág 6
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 31. 10:45
Bár a hőn áhított csók már megvolt, könnyen lehet, hogy Dorka csak taktikából szédíti Zsoltot.
ozs

VV Zsolt megkönnyebbültnek látszik, mióta a Dorkától lopott csók miatt kitette a szűrét a villa falain kívül hagyott barátnője. A szakítás óta felszabadultan ölelgeti a szőke csábítót. Könnyen lehet azonban, hogy a lány csupán takti­kából kavar Zsolttal.

Dorka ugyanis a beköltözése előtt különös vallomást tett a Borsnak. – A villába költözés előtt ért véget egy két és fél éves kapcsolatom. Eléggé megviselte a lelkem, eddig ő volt az első és egyetlen igazi szerelmem. A szakítás után két sráccal is randizgattam, de rájöttem, hogy nincs szük­ségem szoros kapcsolatra. Jó most szabadon flörtölgetni. Hülyére veszem a pasikat. Próbálkozni próbálkoznak, ilyenkor pedig szeretem elhitetni velük, hogy nyeregben vannak. Annyi ilyen sráccal találkoztam már, de ha ők megtehetik, hogy csak szórakoznak, akkor én mért nem? – tette fel magának a kérdést kaján vigyorral az arcán Dor­ka, akinek egyébként az elő­re eltervezett játékosi stratégiájába is beleillik a kavarás Zsoltival.

– Bármilyen embertípussal kijövök, de a győzelemhez ennél több kell. Kell valaki, akivel megtalálom a közös hangot és társam lesz, akire számíthatok, a többi már szinte nem számít – kotyogta el taktikáját a szőke ciklon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.