VV Annamari, aki alig tíz hónapja ismerte meg szerelmét, Danit, s fél éve, hogy eljegyezték egymást, április végén életet ad szerelmük gyümölcsének, egy kisfiúnak. Pedig nem is olyan régen Annamari még így beszélt:
– Tudom, hogy nem kell kisbabát szoptatnom soha. Azt mondták az orvosok, hogy nem lehet gyermekem. Olyan egészségügyi problémáim vannak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy állapotos legyek – nyilatkozta 2012 márciusában.
Ehhez képest valóban csoda, hogy tegnap már az örömhírről számolt be a Borsnak egy budai magánklinikán, ahová ultrahang-vizsgálatra érkezett.
– Kisfiút hordok a szívem alatt, a huszonnyolcadik hétben járunk és nagyon boldogok vagyunk – mesélte csillogó szemmel. A baba egészséges, és korának megfelelő a mérete is – több mint egy kiló, és imád aludni.
– Na, ebben az édesapjára hasonlít. Másban pedig rám üt, ugyanúgy, keresztbe tett lábbal pihen, ahogyan én szoktam – mondta a büszke anyuka. – Azt nem döntöttük még el, hol szülök, néhány babaruhát azonban már beszereztem. Most, hogy tudom, kisfiam lesz, már sokkal bátrabban merek válogatni – tette hozzá.
A baba apukája, Dani szintén ott volt az orvosi rendelőben, és egy percre sem engedte el szerelme kezét. Dani a jövőben is kerülné a nyilvánosságot, így őt kérésére nem mutatjuk meg. Néma Annamária és párja mindenesetre egy dolgot biztosan szeretne majd megcáfolni: „néma gyereknek anyja sem érti a szavát”.
Interneten lobbant lángra a szerelem
Mint ahogyan arról a Bors elsőként beszámolt, Annamari és Dani tavaly március 17-én találkozott először. Előtte egy éven át csak a közösségi portálon keresztül beszélgettek, ott is ismerték meg egymást. A pár eredetileg március 17-re, az egyéves évfordulójukra tervezte az esküvőt, aminek sorsáról most hiába kérdeztük őket, csak titokzatosan mosolyogtak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.