800 millió ember láthatja az Attraction Látványszínház egyetlen előadását. A magyar társulat a kínai állam meghívására utazott az ázsiai országba, hogy részt vegyen az újévet köszöntő ünnepségen Pekingben.
A Britain’s Got Talent 2013-as győzteseinek fellépését ugyanis a kínai állami televízió, a CCTV is közvetíti. Tavaly a kínai újévi műsor sztárvendége Celine Dion volt, idén pedig Szűcs Zoltán csapata.
Az Attraction már napok óta a kínaiak vendégszeretetét élvezi, s csütörtökön lépnek majd fel a tévé élő gálájában, amely Magyarországon is fogható lesz. A 2004-ben alakult csapatnak egyébként nemcsak a megtiszteltetés miatt különleges ez az előadás: a totális világhírnév felé törő Szücsiék ezzel a tánccal ünneplik majd fennállásuknak tizedik évfordulóját is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.