Celeb

Nem semmi: így fogyott 24 kilót Peller Mariann

Ferenczi Fruzsina

Létrehozva: 2014.01.20.

Előszőr csak lépcsőzőgép, ami „halállal” végződött, majd aerobik, s közben kemény diéta. Ez a titka Peller Mariann fogyásának, aki éppen egy éve adott életet Kornélnak, szeme fényének.

Erre sok kismama lehet kíváncsi: hogyan lehet szülés után leadni 24 kilót? Peller Mariann a Borsnak elárulta ezt, nem titkolva, hogy amíg meg nem szabadult a túlsúlytól, nem érezte jól magát a bőrében.

– A fogyásban az alap nekem a fokozatosság volt, hiszen az ember 28 kiló plusszal nem tud sokat ugrálni. Ezért egy otthoni lépcsőzőgéppel kezdtem. Igaz, az első negyedóra után meghaltam, de néhány hét alatt belejöttem.

Aztán átváltottam aerobikkazettákra, DVD-kre: sorra vettem a Pécsi sasok, Schobert Norbi, Rubint Réka, Béres Alexandra gyakorlatait, akárcsak a 90-es évek külföldi aerobikkazettáit. A 28 kilóból lement 24, már csak négy maradt hátra – sorolta a kismama, aki a táplálkozását is keményen megváltoztatta.

– Csökkentettem a szénhidrátot, sokáig jórészt salátákat és leveseket ettem. Kizárólag édesítőszert használtam, cukrot nem. Napi több liter citromos vizet iszom, emellett sok zöld teát fogyasztok. Karácsonykor bűnöztem, ekkor fel is jött rám néhány kiló, amit szerencsére leadtam azóta.

Az orvos szerint az utolsó, kritikus négy kiló akkor megy majd le, ha abbahagyom a szoptatást. Ennek nagyon örülnék már, mert most, akármit is csinálok, nem mozdul a mérleg – tette hozzá Mariann, aki már csak reggel és este szoptat, akkor is alig-alig. Szeme fénye ugyanis már csak azért iszik anyatejet, hogy megnyugodjon.

Kornél már gagyarászik

Mariannak a fő téma természetesen Kornél, a kisfia.

– Jófej, vidám, vigyorgó kisbaba, imádja az autókat és a kerekeket. A héten ünnepeltük az első születésnapját, hihetetlen érzés, hogy két hete már járni is elkezdett. Még nem beszél, de babanyelven már gagyarászik – áradozott a fiúról az édesanyja. Kornél az unokahúgával, Anna Bellával is megismerkedett már, akinek Peller Anna hat hete adott életet.

– Még csak mosolyognak egymásra, de remélem, amikor Annabella majd úgy féléves lesz, már sokat játszanak együtt – bizakodott Mariann.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715087412
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715087412
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715087412
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715087412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715087412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715087412
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria