Megdöbbentő Weisz Fanni divatja

figyelmfelkeltés
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 28. 09:30
Furcsa és talán megosztó hatású az a póló, amivel Weisz Fanni saját divatmárkáját indította be. A trikón egy nagy X-et helyeztek a siket lány szája elé, amely saját bevallása szerint a csendet hangsúlyozza ki.
F. F.

Weisz Fanni a Csend Hangja Alapítvány arcaként többször bizonyította, mennyire szívén viseli a hallássérültek sorsát, és ismert emberként folyamatosan küzd az egyenjogúságukért. Első ránézésre mégis furcsának tűnik, amit új pólóján láthatunk: Fanni száját egy X ragasztja le és közben jelel.

– Szabó Gergely tervezővel arra szövetkeztünk, hogy a jelnyelvnek divatot teremtsünk és bemutassuk, hogy (hangzó nyelv) nélkül is tudunk kommunikálni. A fotón a szeretlek jelét mutatom – összegezte Fanni, aki tisztában van azzal, hogy a kép megosztó hatást kelthet, hiszen egy portékát egy fogyatékosság hangsúlyozásával próbálnak eladni.

– Nem könnyű megválaszolni, hogy mi a megosztó, mert úgy gondolom, ma már minden az. Az X a számon a csendet és nem a némaságot szimbolizálja! Több más minta is készül, és mindegyik egy-egy jelnyelvi szó lesz. Az első ábrával az érdeklődést akartuk felkelteni, és amint látom, sikerült is – indokolta a különös választást a modell.

Lapunk megkereste a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét. – Szövetségünk minden törekvést örömmel fogad, hiszen még mindig nagyon erős a hallássérültek kirekesztettsége.

Weisz Fanni siket modell, valamint Szabó Gergely siket divattervező közös munkájának számunkra az a legfontosabb üzenete, hogy két sorstársunk sike­res életútra lelt. Nem kényszerülnek rehabilitációs, rokkantsági ellátásra vagy állástalanságra, ahogy 13 ezer fős tagságunk nyolcvan százaléka – mondta Ormódi Róbert, a szövetség igazgatója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.