Megbukott az államvizsgán Zimány Linda

bukás
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 17. 07:55
Egy szalmaszálon múlik Zimány Linda doktori címe. A Bors információi szerint a modell megbukott az államvizsgán, és több tárgyból is csak egy-egy lehetősége maradt ismételni. Ha hibázik, elvesztegetett hét évet az életéből.
GYLF

“Tavasszal diplomavédés, államvizsgák és doktorálás. Hát igen. Azt hittem, a nehezén túl vagyok, de lehet, mégsem” – írta ki 2013 januárjában a közösségi oldalára Zimány Linda.

A Délmagyar egy 2009-es interjúja szerint már akkor ötödik éve koptatta a jogi kar padsorait a csinos modell, azaz idén lesz tizedik éve, hogy megkezdte jogi tanulmányait. A diplomaosztón készült képeit azonban hiába keressük: a Bors információi szerint Linda csak idén futott neki az államvizsgának, nem sok sikerrel.

A Károli Gáspár Egyetem jogi karán öt államvizsga van: büntetőjogból és alkotmányjogból a modell sikeres vizsgát tett. Polgárjog vizsgára nem is mehetett, mert a szakdolgozatát sem adta le időben, míg a közigazgatási jog és nemzetközi gazdasági jog vizsgákon elhasalt.

Az egyetem rendtartásai szerint az államvizsgára csak négy félévük van a hallgatóknak, azaz három féléve még maradt, hogy a három fontos vizsgát letegye. De a szigorú vizsgaszabályzat miatt az államvizsgákat csak egyszer lehet ismételni, azaz, ha ismét megbukik, az indexe örökre a tanulmányi osztály szekrényében végzi, és hiába a sok tanulás, kezdheti elölről a tanulmányait.

A Bors hallgatói körökből ráadásul úgy tudja: a két legkönnyebb vizsgát sikerül Lindának abszolválnia. Természetesen a modellt is szerettük volna megkérdezni arról, hogy látja az esélyeit, lehet-e idén, vagy legkésőbb jövőre dr. Szöszi. Linda – aki jelenleg Los Angelesben tartózkodik – meg is kapta kérdéseinket, és egy ideig úgy tűnt, választ is küld, később meggondolta magát, és nem reagált. 

Britney Spearsként került a köztudatba

Zimány Linda 1986. március 29-én született Nagykanizsán, tizenöt évesen pedig már Britney Spears hasonmásaként emlegette a Kárpát-medence. Ezzel párhuzamosan a V-Tech Kefírjének barátnőjeként növelte népszerűségét, mellette pedig szépségversenyeken szállt harca a királynői koronákért.

A Miss Balaton cím és a számos híres udvarló, mint például Zentai Mark, SP, Kedves Feri, Kalló Dénes pókermilliomos, majd Dzsudzsák Balázs mellett szerepelhetett a Playboyban is, és modell barát-nőivel szövetkezve saját ruhamárkát is tervez. A következő lépcsőfok lehet a diploma.

Nekik sikerült

A sztárok között is szép számmal akad, aki joggal viselheti a „Dr.” kifejezést a neve előtt, ilyen például Sütő Enikő, Somló Tamás. Az egykori villalakót, VV alias Dadi Esztert villabeli meztelenkedése miatt egy időben az a veszély is fenyegette, hogy kizárják az ügyvédi kamarából. Az RTL Klub sztárja, Lilu is jogtudor.

Mire megszerezte a végzettségét, már tudta, marad a tévézésnél – akkor már a Z+ zenei csatornán vezetett műsort. Az igazi polihisztor azonban Csisztu Zsuzsa. Az egykori tornász három évvel ezelőtt, harmadik diplomájaként szerezte meg a jogi végzettségét az ELTE-n. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.