Kísértetek lepték el Gáspár Győző házát

Győzike
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 17. 10:45
Szellemekkel harcol Győzike. Legalábbis ezt állítja a családfő, aki kétségbeesésében szakemberhez fordult, hogy eltávolítsa a gonosz kísérteteket.
Bors

Hét gonosz szellemmel viaskodik ma este a TV2 Édes élet című műsorában Gáspár Győző és családja. A Bors felkereste a túlzásokra némileg hajlamos showmant, hogy megtudja, a való életben találkozott-e már kísértetekkel. Válaszként olyan történettel állt elő, amelyet csak erős idegzetűeknek ajánlunk.

– Jaj, igazából már hét éve zajlik ez a borzalmas szellemjárás – sóhajtott gondterhelten a showman. – Előfordul, hogy eltűnnek holmik a szobából, megmozdulnak a tárgyak, sőt a zsolnai étkészletünket izzé-porrá törte az egyik eltévedt lélek. A legborzasztóbb eset a takarítónőnkkel, Szilvivel történt. Szegényt lelökte egy szellem a lépcsőről, majd összevissza verte – azóta nem is mer nálunk dolgozni, új munkaerőt kellett keresnünk – sopánkodott a családfő, aki szellemirtó szakembert rendelt a házába.

– A szomszédomat már korábban elrabolták az ufók, az ő tanácsára hívtam egy mentalistát, aki azonnal megállapította, hogy hét gonosz szellem kísért minket, többek közt egy öregasszony és egy maffiózó. Ma ki is irtott kettőt, de figyelmeztetett: még öt megkeseredett lélek garázdálkodik nálunk.

Jól jövedelmez az irtásuk

A Szellemirtók (Ghostbusters) című sci-fi-vígjátékot 1984-ben mutatták be Amerikában Bill Murray, Dan Aykroyd, Harold Ramis és Sigourney Weaver főszereplésével. A 240 millió dolláros bevételt hozó történet három New York-i parapszichológusról szól, akik megalapítják a Szellemirtók nevű kísértetfelderítő és -elhárító céget. 1986-ban sorozat is készült a moziból, majd 89-ben megjelent a film második része.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.