Celeb

Ismert riporternővel csókolózott Krasznai Tünde

K. B. V.

Létrehozva: 2014.01.08.

Krasznai Tündét, félő, nemcsak a múltja éri utol, hanem a jelene is. A közelmúltban egy nővel, ismert riporterhölggyel csókolózott: az énekes szerint az ilyesmit nem kell annyira komolyan venni.

Hosszú, forró csókban és intim ölelésben forrt össze Krasznai Tünde egy másik nővel az egyik éjszakai bár félhomályában.

Nem, a jelenet nem az énekesnő egy korábbi filmjéből való, mindez a közelmúltban történt. Az X-Faktor harmadik helyezettje az egyik televíziós csatorna év végi buliján melegedett össze a Fókusz című műsor egyik riporternőjével – tudta meg a Bors.

Tünde már egy korábbi interjújában elárulta: hajdan, felnőttfilmes korszakában csak olyan munkákat vállalt el, amit a való életben is bevállalna az ágyban, így egyáltalán nem csoda, hogy a karácsonyi partin is egy másik nőben találta meg a szenvedélyt.

Az énekesnő szerint egyébként művészek közt megesik az ilyesmi, sőt még azt is elárulta: nagyon élvezte a nyelvcsatát, de hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe a másik felet, a hölgy nevét nem akarta elárulni.

– Egy nagyon gyönyörű, dögös lány volt, aki már többször is készített velem interjút – mesélt a rejtélyes riporternőről lapunknak Krasznai, majd azt is elmondta, mindig is vállalta önmagát, cselekedeteit, s ebből a szempontból a leszbikus csók sem kivétel.

– Ha a másik lénye megragad, teljesen mindegy, hogy milyen nemű. Olyan volt a hangulat a bulin, hogy elragadott minket a pillanatnyi szenvedély, hülyéskedtünk egy kicsit – folytatta az érzéki beszámolót Tünde, aki szerint nem biztos, hogy az efféle jeleneteket komolyan kell venni, művészlelkű embereknél ugyanis egyáltalán nem ritka az ilyesmi.

– Aki nagyon érzékeny, könnyebben reagál ezekre a bizonyos szikrákra – magyarázta Tündi, aki szerint bár a csók jó volt, hosszú távú kapcsolat mégsem lehet majd az illuminált állapotban váltott forró csókból.

Madonna (balra) és Aguilera csókváltása a színpadon: az idősebb popdíva volt a kezdeményező

Legendás sztárcsókok

Sok sztár váltott már forró csókot a színpadon. Bár már több mint tíz évvel ezelőtt történt, a poptörténelem leghíresebb sztárcsókja talán máig Britney Spears és Madonna tudhatja magáénak, akik egy közös fellépésen estek egymásnak. Madonna másik oldalán ekkor Christina Aguilera énekelt, akit szintén lekapott a popdíva.

Szintén emlékezetes Sharon Stone és Kate Moss nyelvese, akik egy brazil jótékonysági gálán smároltak. De ugyanolyan nagy érdeklődés övezte annak idején Scarlett Johansson és Sandra Bullock nyelvcsatáját is. A szőke színésznő kezdeményezte a csókot, amikor életműdíjat adott át Bullocknak.

Liv Tyler és Drew Barrymore ennél tovább is ment. A két színésznő jó barátnő, s egy időben a rendezvényekre sem férfikísérővel mentek, inkább együtt.

Minden idők legfurcsább sztárcsókja azonban a Cruz lányok, Penélopé és Monica nevéhez fűződik. Penélope aztán ilyen értelemben Scarlett Johanssonnal sem volt fukar. Igaz, ők egy film forgatásán melegedtek össze.

Az eddigi legkülönösebb sztárcsók a Cruz lányok nevéhez fűződik

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989617
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián