Fogházba vonult a körözött Adrienn

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 07. 07:55
Másodszor is kikerült a zsaruk látóköréből, sőt állítása szerint először a börtönből is elküldték Barsi Adrit. Tegnap a déli órákban azonban már megkezdte büntetése letöltését a harapós playmate.
Bors

Krimibe illő jelenetekkel tarkított napok vannak Barsi Adri háta mögött. A korábban egy rendőr alkarját megharapó, és ezért jogerősen huszonöt nap fogházra ítélt playmate-et hiába kereste hosszú hetek óta a rendőrség, nem akadt a nyomára.

Vasárnap este újabb esélyt kaptak a zsaruk, de ezzel nem tudtak élni, mert Adri kereket oldott. Erről a lány egyik ismerőse számolt be a Borsnak.

– Adri azért járt be a Merényi kórházba, hogy lelkileg felkészüljön a rács mögötti élet­re. Ezt zavarta meg a kórházban korábban hónapokat töltő egyik betegtársa, aki riasztotta a sajtót.

A „jóakaró” talán attól félt, hogy Adri veszélyezteti az intézményben kialakított kapcsolatait, amelyeknek hasznát jelenleg is élvezi – véli a neve elhallgatását kérő forrás.

Való igaz, az Adriról szóló írás már vasárnap este megjelent a világhálón, de a rendőrök hiába rohantak volna az egészségügyi intézménybe, már csak a playmate hűlt helyét találták volna. Ő – ahogyan hétfői számunkban is nyilatkozta – ugyanis önként indult el a Nagy Ignác utcai börtönbe, de mégsem ott hajtotta álomra a fejét.

– Azt mondták nekem, hogy nem tudnak fogadni, jöjjek vissza másnap – közölte munkatársunkkal telefonon még vasárnap este. A börtönhöz közeli forrásunk ugyanis határozottan állította: a lány vasárnap biztosan nem próbált meg bejutni. Hivatalosan azonban azt is megtudtuk, ha Adri állítása igaz, akkor sem történt volna jogsértés.

– A hatályos jogszabályok szerint aki önként vonul be, azt hivatali munkaidőben kell befogadni – mondta megkeresésünkre Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtófőnöke.

A Bors szemfüles fotósa mindenesetre tegnap, a déli órákban elcsípte a playmate-et a Nagy Ignác utcai börtön bejáratánál. Adri és édesanyja hatá­rozottan lépett fel kollégánk­kal szemben, megakadályozták, hogy lefényképezzük.

Az éjszakát azonban már a rács mögött, nyugalomban tölthette a lány.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.