Durva: Madonna fenekét csapkodta Miley Cyrus

Madonna
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 31. 16:45
A MTV felkérésére Miley Cyrus akusztikus fellépéssel lepte meg a rajongóit. A rögtönzött koncerten Madonna is tiszteletét tette, és ha már ott volt, bolondozott kicsit a kolléganőjével.
Bors

Igazán exkluzív klub tagja lett Miley Cyrus. A 21 éves énekesnő ugyanis az MTV felkérésére Unplugged koncertet adott, amely során igazán megcsillogtathatta egyébként kiváló hangját. Persze a tinisztár ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és enyhén kihívó öltözetet választott az estéhez, valamint a védjegyének számító fenékrázás és a szexis pózolás sem maradt el.

A koncert egyik pontján Cyrus színpadra hívta Madonnát, akivel két számot adtak elő közösen, közben pedig arra is volt ideje, hogy kicsit kacérkodjon az ötvenöt éves popikonnal, és a fenekét csapkodja. A fellépés után az egykori Hannah Montana Twitter-oldalán lelkesült hangú bejegyzésben emlékezett meg a fellépésről. – Keményen rácsaptam Madonna fenekére. És ő élvezte! Tudom, hogy hülyén hangzik, de popsztárként elég klassz dolog vele fellépni, főleg cowgirl ruhában. Nincs miért magyarázkodnom – írta az énekesnő.

Madonnától egyébként nem szokatlan, hogy nála jóval fiatalabb énekesnőkkel lép színpadra, 2003-ban Britney Spearsszel és Christina Aguilerával énekelt, ráadásként pedig egy forró csókot is adott kolléganőinek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.