Détár Enikő Egerben járt iskolába, és a közelben, Kerecsenden élt szüleivel gyerekkorában. Egerben minden utcához, épülethez emlékek fűzik, ezért hívta meg ide Cinthya Dictatort, Garami Gábort, Kovács Lázárt és LL Juniort a Hal a tortán adásában is.
– Egy jó barátom pincészetében tartottuk meg a vacsorát, ami nagyon jól sikerült, hiszen remek csapat gyűlt össze – mondta el a Borsnak a színésznő. Enci örül, hogy sikerült elcsábítania a csapatot Egerbe, és mesélhetett nekik gyermekkoráról és édesanyjáról. A Borsnak azt is elárulta, miért volt számára különleges a helyszín.
– Édesanyámat még sikerült ide elhoznom a halála előtt három héttel – kezdte elcsukló hangon Enci, aki 2013-ban vesztette el anyukáját. – Már nagyon beteg volt, lesoványodott és járni sem tudott, de eljöttünk a pincészetbe, és vacsoráztunk egy finomat. Azt hiszem, boldog volt a halála előtt – hatódott meg a színésznő.
Enikő édesanyja Amerikában élt, a színésznő akkor hozta haza Magyarországra, amikor a mama lebetegedett. Lapunknak Enci azt is elárulta, szeretett anyukája milyen formában van vele mindennap.
– Kaptam tőle egy gyűrűt. Még a színpadon is magamon hagyom, a Mary Poppins-előadás alatt inkább kesztyűt húzok, hogy eltakarjam. Soha nem fogom levenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.